Debreceni Református Kollégium Múzeuma

Debreceni Református Kollégium Múzeuma Amennyiben meglátogatná múzeumunkat, kattintson a névjegyre! Az Iskolatörténeti Kiállítás a diákok életét mutatja be.

Azonban ha már járt nálunk, és szeretné élményeit megosztani Facebook-oldalunkon, szívesen várjuk hozzászólását! A "Kálvinista Róma" című kiállításból megtudhatjuk, hogy miért éppen Debrecen válhatott a magyar reformátusság egyik legfontosabb központjává. Az elmúlt 475 évben református diákok tízezrei tanultak a Kollégium falai között, köztük Szenci Molnár Albert, Fazekas Mihály, Csokonai Vitéz Mi

hály, Kölcsey Ferenc, Arany János, Ady Endre, Móricz Zsigmond és Szabó Lőrinc. A Nagykönyvtár közel 600.000 kötetének legszebb darabjai is megtekinthetők. A második emeleti lépcsőházban Gáborjáni Szabó Kálmán freskói mesélnek az intézmény történetéről. Az Oratóriumban (imaterem) ülésezett az Országgyűlés alsóháza 1849 januárja és májusa között, itt készítették elő a Habsburg-ház trónfosztását. A Csokonai Emlékszoba az iskola híres diákjának állít emléket. Az Egyházművészeti Múzeumban az ország talán legszebb ilyen kiállítása látható, a „kicsiny fehér” református templomok minden színével és virágával, a bölcsőtől a koporsóig tartó életútjaink állomásával, egyházi szertartásaival és ezek magyarázatával.

Az éppen 20 éves Debreceni Nemzetközi Művésztelep volt a Református Kollégium vendége. Az osztrák, szlovén, szlovák, len...
03/08/2026

Az éppen 20 éves Debreceni Nemzetközi Művésztelep volt a Református Kollégium vendége. Az osztrák, szlovén, szlovák, lengyel és magyar kortárs szcénából érkező képzőművészeket és építészeket egy különleges debreceni épület, Liszkay Sámuel fürdőháza hozta össze a nyár közepén a városunkban. Az alkotók a Nagykönyvtárában kézbe vehették azokat a Bibliákat, judaisztikai, hidrológiai és helytörténeti köteteket, amelyek segíthetnek felfejteni a fennállása során már zsidó imaházként, katolikus kápolnaként és vigadóként is használt Liszkay-fürdőház történeti rétegeit. A Kollégium Múzeumát és Oratóriumát bejárva pedig közelebbről megismerték azt a református felekezetet, amelyhez a debreceniek többsége tartozott azokban az időkben, amikor imádkozni jártak a helyi zsidó kereskedők, majd az iskolanővérek a ma a Svetits Gimnázium udvarának közepén álló, regényes történetű épületbe. • Fotó: Vigh Levente.

The Reformed College hosted the participants of the Debrecen International Artist in Residence, which is celebrating its 20th anniversary. Visual artists and architects from the contemporary art scenes of Austria, Slovenia, Slovakia, Poland and Hungary were brought together in our city in the middle of this summer by a unique Debrecen building: Sámuel Liszkay’s bathhouse. In the College's Great Library, the artists were able to thumb into Bibles, as well as volumes on Jewish Studies, hydrology and local history, which helped them unravel the historical layers of the Liszkay Bathhouse – a building that, over the course of its existence, has served as a Jewish synagogue, a Catholic chapel and a social hall. Whilst touring the College Museum and Oratory, they gained a closer insight into the Reformed Church to which the majority of Debrecen’s inhabitants belonged in those days, when local Jewish merchants and later the school sisters went to pray in the building with this entangled history, and which now stands in the centre of the Svetits Grammar School courtyard. • Photo: Levente Vigh.

30/07/2026
BESZÁMOLÓ – A Debreceni Református Kollégium Múzeumának eszközbeszerzési pályázatáról A Tiszántúli Református Egyházkerü...
15/07/2026

BESZÁMOLÓ – A Debreceni Református Kollégium Múzeumának eszközbeszerzési pályázatáról


A Tiszántúli Református Egyházkerület Közgyűjteménye (címe 4026 Debrecen, Kálvin tér 16.) az NKA KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA 505111/05010 számú pályázatán 500’000 forintot nyert állományvédelmi eszközbeszerzésre.
Beszerzett állományvédelmi eszközök: 4 db Testo 162 H1 online adatgyűjtő kijelzővel és beépített hőmérséklet- és páratartalom-érzékelővel.

A múzeum 2014-ben kapott új raktárhelyiségeket a Fűvészkert utca 2. szám alatti régi iskolaépületben. A raktár épülete a használatba vétel előtt működő iskola volt, némi átalakítás és felújítás után vette birtokba a múzeum. A raktár klimatikus viszonyainak mérését egyszerű háztartási mérőeszközökkel végeztük, melyek hamar meghibásodtak, a páramérők pontatlanokká váltak. Az utóbbi másfél évben a Néprajzi Múzeumból kölcsönzött TFA KlimaLogg Pro eszközökkel mértük a hőmérsékletet és páratartalmat.
Két kolléga 2024 szeptember és 2025 júniusa között múzeumi állományvédelmi képzés keretében fejlesztette szakmai ismereteit, a Néprajzi Múzeum Állományvédelmi Bizottságának képzésén (címe Megelőző műtárgyvédelem a múzeumokban volt). Megerősítettek abban, hogy a raktárak klímájának paramétereit fontos napra készen, folyamatosan mérni, és ajánlást is kaptunk a legjobb minőségű mérőeszközökre. A Testo cég mérőeszközeit javasolták beszerezni, mert ezek kalibrálhatóak, így hosszú éveken keresztül lehet velük pontos méréseket végezni.
A Testo cég ajánlása alapján a Testo 162 H1 készüléket vásároltuk meg a pályázaton elnyert pénz segítségével 2026 május 8-án. Ezek a készülékek hagyományos módon is használhatóak, és felhőalapú tárhelyen is képesek gyűjteni az adatokat. A felhőalapú tárhelyet a Testo cég biztosítja előfizetés alapján. Ez a fajta adatgyűjtés nagyon megkönnyíti az állományvédelemmel foglalkozó kollégák munkáját. Nem kell naponta minden mérőeszköz mérési adatát feljegyezni, és nem is kell kihozni a mérőeszközöket a raktárból ahhoz, hogy az adatokat bizonyos időközönként összegyűjtsük. Az új eszközök egy megadott e-mail címre rendszeresen küldik a mért adatokat, amelyeket táblázatban és grafikonon is megkapunk. A beállított határértékek átlépéséről a rendszer e-mail üzenettel küld riasztást. Az összes adatot így néhány perc alatt bárhonnan le lehet ellenőrizni, míg korábban ez egy kb. fél órás letöltést jelentett heti szinten.

Az állományvédelmi képzésben részt vett kollégák a letöltött adatokat rendszeresen ismertetik a muzeológus kollégákkal, és bevonják őket az adatok kiértékelésébe és a cselekvési tervek kialakításába. Az új eszközök segítségével a legideálisabb módon tudjuk a raktárban tárolt műtárgyak számára biztosítani a megfelelő klimatikus viszonyokat. Naponta többszöri adatgyűjtéssel több hónapra, akár évekre visszamenőleg lehet majd ellenőrizni a méréseket, a hőmérséklet és a páratartalom adatait, amit a mérőeszközök által készített grafikonokon sokkal könnyebb elemezni. Ez a fajta új mérőeszköz jobb időgazdálkodást, gyorsabb közbelépést tesz lehetővé.

27/06/2026
✨Múzeumok Éjszakája képekben🖼️Számos előadással, tárlatvezetéssel, kézműves foglalkozással és egyéb programmal vártuk a ...
24/06/2026

✨Múzeumok Éjszakája képekben🖼️

Számos előadással, tárlatvezetéssel, kézműves foglalkozással és egyéb programmal vártuk a látogatókat idén is, az év egyik legrövidebb éjszakáján. Az eseményt megörökítő fotókat most közreadjuk.

Jövőre is várunk minden kedves érdeklődőt!

Fazekas Mihály születésének 260. évfordulója alkalmából rajzpályázatot hirdettünk Esmeretlen palánták címen általános- é...
19/06/2026

Fazekas Mihály születésének 260. évfordulója alkalmából rajzpályázatot hirdettünk Esmeretlen palánták címen általános- és középiskolás diákok számára. A múzeumunk foglalkozásait rendszeresen látogatók 135 alkotást küldtek be, melyek zsűrizésére Dr.Erdődy József Attila képzőművészt, a DRHE Rajz- Vizuális Nevelés Tanszékének vezetőjét kértük fel. Az ötletes alkotásokon az alábbi növényeket ábrázolták a diákok: taréjfürt, foganőtt, harangrongy, tollkalász, dudafürt, bogyópikk, sisakvirág, küllőrojt, kígyószisz, sarkantyúka. A felvételek a június 12-i díjátadáson készültek. Mindenki munkáját kiállítjuk a Múzeumok Éjszakáján, melyre szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Az idei téma: a gasztronómia. Ehhez mérten lesznek előadások a kollégiumi menzáról és egyiptomi ételekről, de megjelenne...
19/06/2026

Az idei téma: a gasztronómia. Ehhez mérten lesznek előadások a kollégiumi menzáról és egyiptomi ételekről, de megjelennek a fűszernövények úrihímzéseken, tűzzománc képeken, és lehet irodalmi kávéházban olvasni s kávét, fagyit fogyasztani.
A szokásos tárlatvezetéseink mellett az időszaki kamarakiállításokon évfordulós témák kerülnek majd elő (gályarabok, II. Rákóczi Ferenc, Mohács, Kovács János).
Lesz a gyerekeknek Anjou-kori bajvívás, kézműveskedés, korongozás, társasjátékok és nyomozós kalandjátékok.
Előadást hallhatnak az érdeklődők a régi könyvekről és családkutatásról, lesz éjszakai levéltárlátogatás, és a szokott módon a Református Gimnázium ásvány-, növény- és állattára is megnyílik ez alkalomból. Regisztráció a levéltári és a gimnáziumi programokra a helyszűke miatt szükséges, s megtehető a helyszínen a pénztárban.
Este pedig a Kántus énekel a Nagykönyvtár karzatáról, és az ő énekük zárja a napot.

A Múzeumok Éjszakája részletes prograja a képen olvasható.

🥁Már csak kilenc nap és újra Múzeumok Éjszakája!✨A DRK Múzeuma idén is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája országos rendezv...
11/06/2026

🥁Már csak kilenc nap és újra Múzeumok Éjszakája!✨

A DRK Múzeuma idén is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája országos rendezvényhez. Hagyományainkhoz híven gazdag kínálattal várjuk látogatóinkat. A programjaink részletes leírását a muzej.hu oldalon olvashatják.

Alább jelenik meg a Múzeum által kínált programok, események részletes bemutatása:

https://muzej.hu/program-search?field_time_type_target_id=All&field_city_target_id=531&field_county_target_id=All&field_location_target_id_entityreference_filter=4969&field_county_showall=0&field_event_datetime_value=All&field_event_datetime_end_value=All&program_type=All

Több száz résztvevő múzeum, több ezer program az ország minden szegletében. Az éjszaka, amikor minden életre kel.

Cím

Kálvin Tér 16
Debrecen
4026

Nyitvatartási idő

Hétfő 10:00 - 16:00
Kedd 10:00 - 16:00
Szerda 10:00 - 16:00
Csütörtök 10:00 - 16:00
Péntek 10:00 - 16:00
Szombat 10:00 - 16:00

Telefonszám

+3652614370

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Debreceni Református Kollégium Múzeuma új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás