"A valóságos eleven Esztergomot hajóról pillantottam meg először, a Dunán: s ez csakugyan olyan volt, mintha valami fenséges és szent királyi székhelyre vonulnék be. A bazilika magasból nyújtotta elibém keresztjét; az alkony aranyszőnyeget terített a hullámokon át a palotáig; fölötte széles ünnepi karzatot mímelt a Várhegy fennsíkja, ahol nagypénzű s szenvedélyesen tervezgető prímások egykor a Magyar Siont ábrázolták ki... ma otthonos tájkép néz rám, meghitten, mosolyogva, verandám üvegkockáin át, friss színekkel, mint egy rajzhálós karton. Szent István székhelye iparkodó, messziről füstölgő bányavároskák közt pilledten őrzi pompáját s szegénységét. Tekintetem kéjjel csúszkál a csillogó Dunán, a méltóságos kanonokházaktól a Csitri szigetek ősvadonáig." Ez az első látogatás, a királyi város és az azt körülölelő táj, örökre elrabolta a költő, író, műfordító lelkét. Szoros barátságok kötődtek közte és az esztergomiak között, és egy csodás pénzszaporítás révén Babits Mihály feleségével, a szintén írónő Tanner Ilonával, itt rendezte be második otthonukat az esztergomi Előhegyen.
„ ...Most egy kis kulipintyót vettem egy könyvem árán, amiből Ilonka, Lili példáján lelkesülve, kertgazdaságot akar csinálni, s ezzel könnyíteni legalább nyári megélhetésünkön. Pénzhajsza, építtetés stb...” Budapest, 1924. június 16. A kezdeti, világtól elzárt, kis szőlőtőkékkel körülvett kulipintyóból a gondos kezek otthonos fecskefészket, majd menedéket hoztak létre a család számára, ahová idillt, vadont és édent álmodtak. Írók, költők, festők, színészek törzshelye lett. A világvégi kis nyaralóból világítótorony vált, ami mutatja a helyes utat, művészek alkotóháza lett és amiről az autogram fal is árulkodik, (még ma is) zarándokhely...
Babits Mihály közel félszáz költeményének ihlető helye lett ez a nyaraló és az a panoráma, ami a messzire viszi a látogatók lelkét, tekintetét...
