Viktor az egyik helyiségben (nem pontos szó, mert a 200m2-es galériában csak jelzésszerűen, funkcionálisan különülnek el a terek) éppen az egyik képéhez készített keretet. A kép az egyik kedvencem lett, mely azóta elkelt. Pár percig néztem, mit csinál, közben váltottunk pár szót. Leültünk a szokásos kávé mellé, ő készítette, üvegpohárban, étcsokival, apró keksszel, finom fémtálcán tálalta. Mély be
szélgetésbe keveredtünk, ami nem meglepő: aki betér a Viktor Gallery-be egyből hat rá a galéria atmoszférája, óhatatlanul ízelítőt kap a művészetből.
- Azt gondolom, hogy a jelenkor kifejezetten kedvező a művészetek számára. Nem hiszem, hogy volt jobb kor a művészet számára, mint a mai. Ugyanakkor fontos, hogy 2011-ben 2011-hez festünk. Vagy előre kell haladni, korunkat megelőzve, vagy legalábbis a jelenben alkotni. A mai művészet kulcsa első sorban az innováció, az egyediség. Többféle anyagot használok, megpróbálom megismerni őket, amennyire csak tudom, és megtalálni a bennük rejlő lehetőségeket. Az egyik, ami naggyá teheti a művészt, az egyediség.
- Nem ellentmondó ez néha a gyakorlatban? Úgy értem, keresed az új lehetőségeket, mégis bizonyos korlátok között, mert az előzőt még végig kell vinned.
- Valahogy ez adja magát. Bizonyos technikáknál van, hogy előző este csinálok valamit, hogy reggel várjon valami új. Éjszaka is történnek a dolgok úgy, hogy nem vagy ott. Szándékosan használom a véletlent. Az egyediséget nem tanítják az iskolában, sőt… Ott csak alapokat tanulhatsz. Aztán a gyakorlatban, a napi 10 óra festés mellett tapasztalod meg, hogy keletkezhetnek új dolgok, amikre vagy egyáltalán nem számítottál, vagy nem egészen úgy. Ott vannak például a Színvonal című képek. Két éve már nem készítek ilyet. Elhagytam egy időre, nem akarok egyféléből sokat. Ilyenkor jön egy új technika, a korábbiakra építve.
- Mégis egy ember van mögötte.
- Pontosan. Ha jól megnézed, nincsenek stílusában messze egymástól.
- Ezt a sok képet megrendelésre készíted, vagy előre dolgozol?
- Is-is. Nem szabad másként kezelni a művészetet, mint más szakmát. A sikerhez vezető út ugyanaz: dolgozni kell. Ha sok képet festesz, többet tanulsz közben, felgyorsítod a fejlődést. Nálam nem ihlet kérdése a munka: ha nincs kedvem az egyikhez, akkor van a másikhoz. Mindig találok izgalmas feladatokat, ötleteket, amik felpiszkálnak, nem hagynak leülni. Szerencsésnek tartom magam, mert azt csinálom, amit szeretek.
- Sok lemondással is járt, hogy idáig eljuss. Amikor Sopronban egy plázában megismertelek, ott laktál.
- Elsősorban a kényelemről, szórakozásról mondtam le. Laktam galériában, Franciaországban a buszomban, a lényeg az volt, hogy ami pénzt kerestem, azt anyagokra költhessem. Az egyetem alatt üzemeltettem egy galériát, és éjszaka festettem. De nem fogtam ezt fel tragédiának. Az az ember tehetséges, aki az adottságaiból sikert tud kovácsolni.
- És te már „megérkeztél”?
- Akármilyen jónak gondolod magad, mindig van tovább. Továbbmenni, keresni a kihívásokat. Azért törekszem a legjobb tudásom szerint megfesteni egy képet, hogy ha visszanézek, ne vethessem a saját szememre, hogy többre lettem volna képes. A nézőre hatással kell, legyen a festmény évek elteltével is. Nagyon fontos, hogy a vevő tudjon együtt élni a festménnyel. Az anyagminőség terén is igyekszem fejlődni, a „termék” minőségét növelni. Ezért is válogatom meg körültekintően az anyagokat.
- Igen, ez az együttélés egy érdekes kérdés. Sok olyan képet látni másutt, ami meghökkentő, vagy figyelemkeltő, egy magazinban láthatod is egy enteriőrben, vagy sikert arat egy kiállításon, mégis eszedbe se jutna kitenni a lakásod falára.
- A művészet feladta a környezetünket szebbé tenni, formálni a közízlést. Kontrasztot teremtünk, megmutatjuk, hogy így is lehet. Volt például egy vevőm, aki, amikor először jött hozzám, azt mondta: Végre megtaláltam a festőmet! Sok embernek van véleménye a körülötte lévő világról, a művész feladata, hogy ezt megfogalmazza.
- Alapvetően most két irányt látok a festészetedben: az absztrakt és a figurális, olaj-vászon technikával készített képeket.
- Igen, ez a kettősség jellemző a munkáimra. Az egyik, egy non-figuratív, kísérletezős, gesztusképek sorozata, ahol játszom az anyaggal, a struktúrával. Nagyon impulzív képek. Az anyag diktálja a tempót, szinte égek a munka hevében. Ez egy lázas folyamat. A másik a figurális sorozat, vászonra, olajjal. Ez egy klasszikus technika, nem is ebben kísérletező, sokkal inkább a témában, előadásmódban. A lazúrtechnikának köszönhetően a különböző rétegek együtt dolgoznak, és sokszor nem tudatos hatások jönnek létre. Ettől megismételhetetlen, lemásolhatatlan.
- A lovaspólós, meg kalapos képekhez hasonlókat inkább a férfiak kedvelik, nem?
- Igen, azt gondolom, hogy jó, ha érezni lehet egy festmény mögött az alkotó nemét.
- A téma mellett a színvilág is ezt az inkább tudatos, letisztult érzetet kelti. Hogyan sikerül ezeket a digitális printeken visszaadni? Megtévesztően hasonlítanak az eredetihez.
- Látod, ez a művészeti reprodukció ötlet is szinte magától adódott. Az utazásaim során láttam Amerikában és Nyugat-Európában, hogy teljesen elfogadott a művészeti reprodukciók (giclée-k) eladása. Azért is fontos, hogy ilyenek készüljenek a festményeimről, mert egyrészt az eredetinél jóval olcsóbban tudok egyedit kínálni a vevőimnek, ráadásul, ha elvisznek egy képet, továbbra is be tudom mutatni a galériában. Engem is ösztönöz a festéskor, ha tudom, hogy nyomat készül róla, így az eredetibe kétszer, háromszor annyi energiát fektetek. Ezen kívül az eredeti kép értékét növeli a limitált szériában készített művészeti reprodukciók eladása.
- És az itt látható falburkolatok, fotónyomatok? Ezek nem ez én képeim, hanem magyar fotográfusoké. Szerintem így nagyban megmutatva, ezek a fotók nagyon különlegessé válhatnak. Van olyan tér, amibe festmény helyett jobban illik egy fotó. Minden eladott kép után jogdíjat kap a művész. Ez azért fontos, mert könnyen fel lehet használni egy képet az alkotója beleegyezése nélkül, legyen az fénykép, festmény, vagy bármilyen nyomat. Többek között ez is az oka, hogy belefogtam ebbe a vállalkozásba, mert fontosnak tartom, hogy a nyugati országokhoz hasonlóan Magyarországon is legyen kultúrája, hagyománya a szerzői jog védelmének, tiszteletének. Ezen kívül igyekszem bővíteni a „palettát”, minél többféle művészeti, vagy dizájn értéket bemutatni a galériában. Az egyedi hi-fi, a kanapé, a LED-es lámpa is mind hozzátesz a galéria színvonalához, hogy kényelmesebb, szebb és élvezhetőbb legyen.
- Hogyan válogatod ki, milyen fotót nyomtatsz ki, milyen kanapét állítasz be a galériába?
- Úgy, hogy melyik tetszik. Úgy tűnhet, hogy a galéria több művész, vagy tervező munkáit vonultatja fel, de mindezek mögött én vagyok a háttérben: a magam arcára, világára próbálom formálni.
- A falburkolatokat is más készítette?
- Nem, ez saját ötlet, és a technikai kivitelezés is eleinte az én feladatom volt, mert pontos technológiát kellett kifejlesztenem, amivel gyakorlatilag tized milliméter pontossággal tudom legyártani, és a helyszínen felrakni ezeket az elemeket. Mintában gyakorlatilag bármit meg tudunk valósítani, ez már csak ízlés, fantázia, meg pénztárca kérdése. A fény árnyék játék hozza ki igazán a felület struktúráját
- Nekem nagyon tetszik, hogy aki betér ide, egy műterembe lép be, nem csak egy galériába: állványok, ecsetek, kis szerencsével még munka közben is láthat a látogató.
- Igen, ez egy műterem-galéria. Itt alkotok, itt állítok ki, és így tovább, szóval minden fontos munkafolyamat itt zajlik. Ha igény van rá, tanácsokat is szívesen adok. Ettől lesz ember közelibb, nem csupán egy rideg kiállító terem. Jó itt leülni, szemlélődni, meginni egy kávét…
- Így van. De nem tartalak fel, dolgozz csak! Kösz a kávét.
- Szívesen.
