31/05/2026
„Mindent gyűjteni kell” – Gyermeknapi betekintő a Damjanich János Múzeum Néprajzi Fotótárába 🫶
Számos alkalommal számoltunk már be a múzeum facebook oldalát is lelkesen kővető látogatóinknak óvodai, iskolai csoportokról, ahol interaktív, játékos formában ismerhették meg az állandó és időszaki kiállításainkat, azonban idén Gyermeknap alkalmából egy kis betekintést szeretnénk nyújtani a kevésbé fókuszban lévő gyűjteményi egységünkbe, a múzeum néprajzi fotótárába. Az esetek nagy többségében, ha múzeumokra, kiállításokra gondolunk, (természetesen teljesen jogosan) különböző tárgyak jelennek meg előttünk, legyen az egy bronzkori karkötő, egy miskakancsó, egy díszes legyező vagy éppen egy Pólya Tibor alkotás.
Az aktív látogatóinknak, akik részt vesznek ismeretterjesztő előadásainkon, már számos alkalommal mutattunk az említett egységből, a fotótárból képeket, továbbá tárgykatalógusokban vagy éppen a múzeumi évkönyvben, a Tisicumban, is színesítik, vagy éppen hogy tárgyát képezik a különböző ismertetéseknek, cikkeknek. Rendkívül színes az a névlista, akik gyarapították ezt a gyűjteményt, azonban ezúttal egy személy fotóiból készült egy kis válogatás, Szabó László néprajzkutató, aki az egyik, ha nem a legtöbb alkalommal gazdagította a gyűjtései során készült képekkel a fotótárat. A képek címeiből kiderül, hogy minden bizonnyal nem a gyermekkor, mint téma volt a gyűjtés fő célja, („egyszerű címeket kaptak, úm. „gyerekek; kisgyerekek; gyerekek rollerrel, stb.) megbújnak ezek a képek egy-egy földmunkáról, lakóházakról, vagy éppen például kenderfeldolgozásról szóló fotósorozat előtt vagy után. Ez is mutatja, hogy bár a cél részletekbe menően dokumentálva lett, a kutató közben a környezetére is figyelt és „minden mást is gyűjtött”. Láthatunk csecsemőtől kisiskoláig tartó korban lévő gyerekeket, akiket hol játék közben, hol minden bizonnyal az adatgyűjtés közben örökítettek meg. A fotók mesélnek nekünk a 20. század második felére jellemző gyermekjátékoktól a ruházaton át a hajviseletig, de sikerült néhány alkalommal az önfeledt gyermeki mosolyt, a komolyságot vagy éppen a morcosságot megörökíteni. Az 1969 és 1971 között, Tiszavárkonyban, Zagyvarékason vagy éppen Jászdózsán készült képek tanúskodnak az akkori technikai lehetőségekről is, gondoljunk csak bele, a napjainkban már digitalizált fotónegatívokra várni kellett, hogy hogyan is sikerültek, míg manapság az eredmény pillanatok alatt elérhető. Ezek a gyerekek tanúi voltak annak, hogy a számukra természetes közeget gyűjtik, dokumentálják, amiről ma a 21. század gyermekeinek mesélnek, legyen szó mesterségekről, pásztoréletről vagy éppen a régmúlt gyermekkoráról.
✍️ Labancz Borbála, néprajzos muzeológus