06/11/2022
Az utolsó villamos
Dániel Temesi novellája
Az utca csendes volt; az egykor oly megszokott zakatolás, kattogás, csilingelés már nem töltötte meg az épületek közti szűk teret. A Szt. Ferenc utca nedvesen csillogó macskakövein, hiszen mind összesen, talán ha két perce állt el az eső, járókelők siettek tovább, néhányan oda-oda pillantottak ugyan a villamos-megállóra, de ügyet se vettetek rá a továbbiakban.
A megállóban mindössze egy kis csapat ember állt. Csendben, kissé lehorgasztott fejjel álltak ott, de még is mintha várnának valamire. Ha meg is törték a csendet egymás közt félszavakban beszéltek, mint mindenki, aki évek óta ismeri a többieket és nem kevés időt töltött a társaságukban. Néha az órájukra néztek, néha a templomtorony órájára. Mintha a villamos érkezését várták volna, bár tudták; jól tudták, hogy arra felesleges várniuk, hiszen az utolsó villamos előző nap 20:13-kor zakatolt el itt és ezt ők jól tudták, hiszen az utolsó villamos utolsó személyzete, kiszolgálói voltak.
Még is valami ki nem mondott reménnyel álltak ott az üres megállóban, az árva sínek mentén, tán arra vártak, hogy még is csak arra döcögjön egy sárga villamos és valaki oda kiáltsa nekik:
- Csak tévedés volt, rossz vicc. Holnap ismét szolgálat!
De nem jött villamos, a sínek és a felsővezeték üresen ásítottak. Még vártak egy keveset, a templomtorony óráján a mutató lassan elérte a 20:22-t. A kis csapat lassan indulásra készülődött.
Kezet fogtak, elköszöntek a kiscsapat tagjai közül páran. Mások együtt elindultak egy közeli kávézó felé…
Alig hogy a kis csapat elhagyta a megállót, két munkás érkezett: lecsavarozták a megállót jelző táblát és elvitték azt. A csapat tagjai visszanéztek és sóhajtottak egyet:
- Hát elment az utolsó utáni villamos is!
- Talán egyszer újra jön majd ismét…
Az utca csendes; az egykor oly megszokott zakatolás, kattogás, csilingelés már nem tölti meg az épületek közti szűk teret. A Szt. Ferenc utca macskakövei nedvesen csillogtak, talán az ég is az utolsó villamost siratta el…
Pécs, 2022.11.06.
