20/05/2026
A Kr. u. 4. század eleje a Római Birodalom történetének egyik legösszetettebb és legdinamikusabb időszaka volt. A tetrarchia rendszerének felbomlása, a polgárháborúk, valamint a határvidékekre nehezedő barbár nyomás közepette emelkedett fel I. Nagy Constantinus császár, akinek uralma nemcsak politikai értelemben jelentett fordulópontot, hanem a birodalom vallási és kulturális szerkezetét is alapvetően átalakította.
Pannonia, mint történetének számos időszakában, ekkor is kiemelt stratégiai térségnek számított. A dunai limes mentén fekvő katonai táborok és települések – köztük Campona vidéke – egyszerre szolgáltak védelmi, kereskedelmi és igazgatási központként. A korszak régészeti emlékei különösen jól tükrözik a késő római hadsereg átalakulását: a magas tornyokkal védett erődítések, az új típusú fegyverek és katonai felszerelési tárgyak, valamint az egyre inkább vegyes etnikai összetételű, barbár-római csapatok világát.
Constantinus személyét már saját korában legendák övezték. A legismertebb a 312-ben, a Milvius-hídi csata előtt történt látomás története. Lactantius és Eusebius beszámolói szerint a császár egy égi jelet látott – a Krisztus-monogramot vagy fénylő keresztet –, valamint a híres mondatot: latinul „In hoc signo vinces”, görögül „τούτω νίκα” („E jelben győzni fogsz”). Constantinus a csata előtt ezt a jelet felfestette katonái pajzsára, a római sasos hadijelvény helyett a zászlójelvényt, a labarumot használta, amelyen szintén megjelent ez a különleges jel, mely a pogány katonák számára egy győzelemhozó mágikus jelet jelentett, míg a keresztény katonák Krisztus nevét ismerték fel benne. Egy ilyen krisztogrammal ellátott sisak rekonstrukciója megtekinthető a Campona Victrix Kiállítóhelyen is.
A történet érdekessége, hogy a kortárs források nem teljesen azonos módon írják le az eseményt, így a történettudomány máig vitatja, pontosan milyen tapasztalat vagy propagandaelem állhatott a legenda hátterében. Annyi azonban bizonyos, hogy Konstantin uralkodása alatt a kereszténység a birodalmi politika meghatározó tényezőjévé vált.
Kevésbé ismert, hogy a császár udvara tudatosan használta a Nap-szimbólumot is: pénzein még hosszú ideig megjelent Sol Invictus, a „Legyőzhetetlen Nap” alakja, aki a császár segítője és kísérője. A monoteisztikus Naptisztelet a pogány istenkultuszok közül talán a legközelebb áll a kereszténységhez, hiszen az egy Istenben hívő keresztények számára Jézus maga a világító fény a világ sötétjében. Róma istenei Constantinus alatt azonban még erősen vívják utóvédharcukat a császártól elismerést kapott és gyorsan terjedő kereszténységgel, amely jól jelzi a korszak átmeneti jellegét.
Ebbe a kulturális és történeti közegbe ágyazódik Nagy Mihály Nyugaton kelt a nap című regénye is. A könyvbemutató alkalmat kínál arra, hogy közelebb kerüljünk a késő római kor mindennapjaihoz, valamint ahhoz a korszakhoz, amelyben a klasszikus antikvitás világa fokozatosan átadta helyét a késő ókornak.