Nagyharsányi Szoborpark

Nagyharsányi Szoborpark A Nagyharsányi Szoborpark története 1967-ig nyúlik vissza. Ez jelentette a mai szabadtéri szoborpark alapját.

Ekkor tartották fiatal pécsi művészek kezdeményezésére a Szársomlyó egykori kőfejtőjében az első kőszobrász szimpoziont. A következő évben a művészek a közeli Gyimóthy-villában állandó jellegű, nyári alkotótelepet létesítettek. Az alapítólevélben foglaltak értelmében az alkotótelepen készült művekből minden művésznek egy-egy alkotást a szimpozion közgyűjteményének kell átadni. A kezdeti években ha

zai pályakezdő művészeket hívtak meg, majd később külföldi szobrászok is bekapcsolódtak az alkotó munkába. Az alkotói műhely kitűnő helyszínévé vált a kortárs képzőművészek számára a kapcsolatépítésre, tudásuk fejlesztésére. A műtárgyegyüttes 2009-ben műemléki védettséget kapott. Az alkotó művészek között olyan neves mestereket találunk, mint Bocz Gyula, Bencsik István, Kígyós Sándor, illetve Wladislaw Tumkiewicz (Lengyelország), Vittorio di Muzo (Olaszország), Pierre Székely (Franciaország/Magyarország). A környékből származó kőből, a lehető legtágabb műteremben, a szabad ég alatt készült művek szinte életre kelnek a szoborparkban, a felhagyott kőbánya igazi otthonává vált a műalkotásoknak. A szobrok többsége nonfiguratív: magányos tömbök, csavart oszlopok, furcsa bálványok, óriások játékszereire emlékeztető kövek. Némelyik a látogatóktól kapott nevet, ilyen például a Villányi Vénusz, a Kolumbusz tojása, vagy az Emlék. A szobrok hátterét észak és nyugat felől a felhagyott kőbánya felső jura kori mészkőrétegekből álló meredek fala adja, dél felől a végtelenbe nyúló Dráva-menti táj terül el.

*

Jelen oldal a Nagyharsányi Szoborpark hivatalos facebook-oldala. A más Facebook-oldalakon található, Nagyharsányi Szoborparkkal kapcsolatos információkért nem vállalunk felelősséget. Az elnevezésről:
A köztudatban a létesítmény többféle elnevezéssel rendelkezik: „Nagyharsányi Szoborpark”, „Villányi Szoborpark”, „Villányi Alkotótelep”, „Villányi Művésztelep”. Mivel a szoborpark Nagyharsány közigazgatási területén fekszik, a szimpozionok keretében végzett alkotó tevékenység itt zajlott, az elkészült műalkotások itt tekinthetők meg, továbbá a művészek lakóhelyeként szolgáló Gyimóthy-villa is Nagyharsány területén helyezkedik el, ezért esett a választás a „Nagyharsányi Szoborpark” elnevezésre.

Mai Ördögkatlan programok10.00 Ördögtúra – a Szársomlyó meghódítása szakvezetővel21.00 Weöres Sándor: Holdbéli csónakosE...
08/08/2026

Mai Ördögkatlan programok

10.00 Ördögtúra – a Szársomlyó meghódítása szakvezetővel
21.00 Weöres Sándor: Holdbéli csónakos
Egész nap a fogadóépületben: Szobormakettek a vitrinben

Mai Ördögkatlan programok10.00 Ördögtúra – a Szársomlyó meghódítása szakvezetővel17.00 Művészet a természetben – séta a ...
07/08/2026

Mai Ördögkatlan programok

10.00 Ördögtúra – a Szársomlyó meghódítása szakvezetővel
17.00 Művészet a természetben – séta a szobrok között
21.00 Bereményi Géza, Cseh András: Lüktető idők
Egész nap a fogadóépületben: Szobormakettek a vitrinben

Mai Ördögkatlan programok10.00 Ördögtúra – a Szársomlyó meghódítása szakvezetővel21.00 beck@grecsó: szeretet vessző béke...
06/08/2026

Mai Ördögkatlan programok

10.00 Ördögtúra – a Szársomlyó meghódítása szakvezetővel
21.00 beck@grecsó: szeretet vessző béke
Egész nap a fogadóépületben: Szobormakettek a vitrinben

Mai Ördögkatlan programok10.00 Ördögtúra – a Szársomlyó meghódítása szakvezetővel21.00 Fenyvesi Orsolya: Leláncolt Promé...
05/08/2026

Mai Ördögkatlan programok

10.00 Ördögtúra – a Szársomlyó meghódítása szakvezetővel
21.00 Fenyvesi Orsolya: Leláncolt Prométheusz
Egész nap a fogadóépületben: Szobormakettek a vitrinben

Mai Ördögkatlan programok20.00 Kaposvári Egyetem: BékeEgész nap a fogadóépületben: Szobormakettek a vitrinben
04/08/2026

Mai Ördögkatlan programok

20.00 Kaposvári Egyetem: Béke
Egész nap a fogadóépületben: Szobormakettek a vitrinben

Ma kezdődik az Ördögkatlan Fesztivál!Idén is értékes kulturális és természetismereti programok várják a látogatókat a Na...
04/08/2026

Ma kezdődik az Ördögkatlan Fesztivál!

Idén is értékes kulturális és természetismereti programok várják a látogatókat a Nagyharsányi Szoborparkban az Ördögkatlan Fesztivál keretében augusztus 4 és 8. között.

Szerdától szombatig minden nap 10.00 órakor indulnak az „Ördögtúrák” a Szársomlyó csúcsára a Szoborpark fogadóépületétől, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szakvezetője sok érdekes információt oszt meg a résztvevőkkel.

Idén is lesz idegenvezetés a szobrok között, az Amfiteátrumban esténként színházi előadások, koncertek várják a közönséget. A fogadóépületben a 2025-ös alkotói pályázatra beérkezett szoborterv makettekből tekinthetnek meg egy válogatást az érdeklődők.

Elkészült az idei Ördögkatlan programfüzet! Íme a Szoborpark programjai a képen, a teljes füzet pedig elérhető itt:drive...
28/07/2026

Elkészült az idei Ördögkatlan programfüzet! Íme a Szoborpark programjai a képen, a teljes füzet pedig elérhető itt:
drive.google.com/file/d/1FncD52Yf1ZQh8D4u0EKz0IdhtYjasFZp/
Mindenkit nagy szeretettel várunk!

Ma megjelent a Nagyharsányi Szoborparkban tavaly nyáron lezajlott szobrász-restaurátor szimpózium alkalmából készült kis...
23/07/2026

Ma megjelent a Nagyharsányi Szoborparkban tavaly nyáron lezajlott szobrász-restaurátor szimpózium alkalmából készült kisfilm-sorozat következő epizódja. Portréfilm Komor István közgazdászról, Vasarely-díjas művészetszervezőről, a Baranyai Alkotótelepek igazgatójáról.
https://youtu.be/4etuIG4-MBk

Egy kis érdekesség. A Hegyvidék című lap 1981. októberi számának 14. oldalán megjelent fényképes tudósítás adta hírül, h...
17/07/2026

Egy kis érdekesség. A Hegyvidék című lap 1981. októberi számának 14. oldalán megjelent fényképes tudósítás adta hírül, hogy a budapesti Rege-parkban „vendégeskedett” a Szoborpark néhány alkotása.

Ma megjelent a Nagyharsányi Szoborparkban tavaly nyáron lezajlott szobrász-restaurátor szimpózium alkalmából készült kis...
09/07/2026

Ma megjelent a Nagyharsányi Szoborparkban tavaly nyáron lezajlott szobrász-restaurátor szimpózium alkalmából készült kisfilm-sorozat következő epizódja. A kisfilmben Csenkey Éva művészettörténész, a siklós-villányi alkotótelepek szervezője, intézményi, majd művészeti vezetője avatja be a nézőket a „műhelytitkokba”.

A kisfilmben Csenkey Éva művészettörténész, a siklós-villányi alkot...

Cím

Remete Dűlő
Nagyharsány
7822

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Nagyharsányi Szoborpark új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás