02/08/2026
A NaturMed Hotel Carbona-ban egy igazán különleges kreatív élmény részesei lehettünk.
Felnőttek és gyerekek együtt ragadtak ecsetet, hogy mini festővásznakon örökítsék meg a csodálatos -t és ikonikus fürdőépületét. Nagy öröm volt látni, ahogy néhány ecsetvonásból, egy kis bátorságból és sok mosolyból egymás után születtek a szebbnél szebb alkotások.
A workshop során megmutattam néhány festészeti és színkeverési technikát, segítettem kibontakoztatni az egyéni ötleteket, miközben végig egy felszabadult, vidám alkotói hangulat lengte be a termet.
A nap egyik legjobb része pedig az volt, hogy minden résztvevő a saját festményét – a kis festőállvánnyal együtt – hazavihette emlékbe. Egy kézzel készített alkotás mindig sokkal többet jelent, mint egy szuvenír: egy közösen megélt élményt visz haza az ember.
Köszönöm a NaturMed Hotel Carbona csapatának a meghívást és a kiváló szervezést, valamint minden résztvevőnek a lelkesedést, a mosolyokat és az alkotás örömét. Jó volt együtt festeni veletek! 💙