Suba-lyuk Múzeum és Látogatóközpont - Cserépfalu

Suba-lyuk Múzeum és Látogatóközpont - Cserépfalu A „Subalyuki ősember” és a „Bükkaljai kőkultúra” c. kiállításon. A látogatóparkhoz pihenők, turistautak és egy tanösvény is kapcsolódik.

A hór-völgyi látogatóközpont első kiállítóhelyiségében a bükkaljai kőkultúra geológiai alapjait (a miocén kori vulkáni folyamatokat és földtani formációkat, felszínalaktani képződményeket), valamint kultúrtörténeti értékeit (a kőmegmunkálás emlékeit, és a kaptárköveket) ismerhetik meg a látogatók. A második teremben a hajdani „Suba-lyuk múzeum” felfrissített, kibővített anyaga mutatja be a bükki ő

semberkutatás kezdetét, a Suba-lyuk barlang 1932-ben történt feltárásának rekvizitumait és eredményeit, valamint a neandervölgyi ősember világát. A Látogatópark munkatársai programajánlatokkal, túravezetéssel és szervezéssel, valamint helyi termékekkel és kiadványokkal várják a vendégeket. A látogatóközpontban a kiállítóhelyiségek mellett egy konferenciaterem és egy étterem is található, valamint egy kerékpárkölcsönző és egy parkoló egészíti ki a szolgáltatást. A kék kereszt jelzésen a Hór-völgyön át a Bükkbe lehet kirándulni (többek között a híres ősemberbarlanghoz, a Suba-lyukhoz), a sárga jelzésű turistaút azonos a Bükkaljai Kő-úttal (ez a tematikus út a Bükkalja fülkés szikláit, a kaptárköveket fűzi fel). A Hór-völgyi Látogatópark szolgáltatásai, a Bükki Nemzeti Park védett természeti értékei, a Bükkalja kulturális öröksége, a környékbeli települések turisztikai vonzerői (melegvizes strandok, bor- és gasztronómiai turisztikai csomagok, szálláshelyek) a projekt többi fejlesztése, mind-mind több napos értékes időtöltést, pihenést, ismeret- és élményszerzést tesznek lehetővé egyéni, csoportos turisták és családok számára egyaránt. Nyitva tartás:


Hétfő-Kedd: Zárva
Szerda-Cütörtök: 10:00-16:00
Péntek-Vasárnap: 10:00-16:30



Belépő díjak:
Felnőtt:500 Ft
Családi: 1500 Ft
Csoportos: 3000 Ft / 10 fő /
Kedvezményes: 300 Ft

Elérhetőség:
06 30 958 9970
[email protected]

19/06/2026

🌡️ FIGYELEM! II. FOKÚ HŐSÉGRIASZTÁS 🌡️
Az országos tisztifőorvos 2026. június 20. (szombat) 00:00 órától 2026. június 23. (kedd) 24:00 óráig II. fokú hőségriasztást rendelt el Magyarország teljes területére.
A tartós meleg fokozott terhelést jelent a szervezet számára, ezért kérjük, különösen figyeljenek az alábbiakra:
💧 Fogyasszanak elegendő folyadékot!
☀️ 11 és 15 óra között lehetőleg kerüljék a tűző napot!
👒 Viseljenek világos, szellős ruházatot és fejfedőt!
🏠 Árnyékolják és szellőztessék lakásukat!
👵👶 Fordítsanak kiemelt figyelmet az idősekre, kisgyermekekre és a krónikus betegekre!
🚗 Ne hagyjanak gyermeket vagy háziállatot parkoló gépjárműben!
Vigyázzunk magunkra és egymásra a kánikula idején!

Hasznos tanácsok:
https://www.nnk.gov.hu/index.php/kozegeszsegugyi-hatosagi-ugyek/telepules-egeszsegugyi-klimavaltozas-es-kornyezeti-egeszseghatas-elemzo-osztaly/temaink/hosegriasztas.html
https://www.nnk.gov.hu/index.php/kornyezetegugy/hoseg2.html
https://egeszsegvonal.gov.hu/maradj-egeszseges/egeszseges-kornyezet.html
https://egeszsegvonal.gov.hu/maradj-egeszseges/gyermekvallalas/csecsemok-egeszsege/kell-a-babanak-vizet-adni.html

Kedves Látogatók! :) A Suba-lyuk Múzeum és Látogatóközpontban a mai naptól az alábbi képen látható nyitvatartás szerint ...
15/06/2026

Kedves Látogatók! :)

A Suba-lyuk Múzeum és Látogatóközpontban a mai naptól az alábbi képen látható nyitvatartás szerint várjuk Önöket sok Szeretettel! :)

Kedves Látogatók!☺️A Suba-lyuk múzeum és az ajándékbolt A Pünkösdi Ünnepek hosszú hétvégéjén minden nap nyitva van!🌸Mind...
22/05/2026

Kedves Látogatók!☺️
A Suba-lyuk múzeum és az ajándékbolt A Pünkösdi Ünnepek hosszú hétvégéjén minden nap nyitva van!🌸
Minden nap 10:00-16:00 között várunk Mindenkit szeretettel!🥰

25/04/2026

❗Elindult a nevezés az idei BükKiNyúlsz! túrára! 🐰

🟠 Ne halogasd a nevezést, május 20-ig még kedvezményes áron nevezhetsz!

🟢 Nevezni a honlapunkon tudsz.
👉 https://bukkinyulsz.hu

🟢 Kövesd be az eseményt, hogy ne maradj le semmiről!
👉 https://fb.me/e/8Bg4BRRxt

Cím

Cserépfalu
3413

Nyitvatartási idő

Hétfő 10:00 - 16:00
Kedd 10:00 - 16:00
Szerda 10:00 - 16:00
Csütörtök 10:00 - 16:00
Péntek 10:00 - 17:00
Szombat 10:00 - 17:00
Vasárnap 10:00 - 16:00

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Suba-lyuk Múzeum és Látogatóközpont - Cserépfalu új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás