20/05/2026
Képről képre – Ikrek hava
Május 21-én belépünk az Ikrek csillagjegyébe, így érdemes a magyar művészettörténet leghíresebb ikreiről is szólni pár szót. Ferenczy Károly gyermekeiben az a különös, hogy a legnagyobb fiú, Valér, valamint az ikrek, Noémi és Béni is a művészi pályán teljesedtek ki. Valérból festő lett, Béniből szobrászművész, Noémit pedig a gobelin mestereként tisztelhetjük. Sok mindenről lehet majd még beszélni a Ferenczy testvérek kapcsán, de ezúttal az ikrek kettős portréjáról essék szó.
Ferenczy Károly (1862–1917) a modern magyar festészet egyik meghatározó alkotója. De vajon mit is jelent az, ha egy művészről azt mondjuk: „meghatározó”? Természetesen nemcsak azt, hogy „jó” művész. A magyar festészetben is számtalan jó művésszel találkozunk, akik mégsem tekinthetők meghatározó figuráknak. Érdemes emlékezni arra is, hogy Ferenczyt már kortársai is kikezdhetetlen tekintélyű mesternek tekintették, akinek mind a műveire, mind a véleményére odafigyeltek. Művész társai körében mindenképpen meghatározó személy volt. De mai megítélésünk szempontjából sokkal fontosabb, hogy mit gondolt róla az utókor. Ferenczyről több monográfia is megjelent, életművét szinte nemzedékről nemzedékre új és újabb tanulmányok, kiállítások dolgozzák föl, s mindez azt jelenti, hogy Ferenczyn mindig van mit újraértelmezni. Ő nemcsak korának gyermeke, hanem olyan alkotó, aki folyamatosan inspirálja utókorának művészeit és művészettörténészeit is. Azt is mondhatnánk, hogy mindig aktuális. Olyan egyéniség, akit a régi mesterek szempontjából is értelmezhetünk, de a modernekéből is. És egészen őszintén szólva, alig van olyan művészünk, akinek képeit éppúgy jellemzi az érzéki gazdagság, az intellektuális és gondolati sokrétűség, mint a spekulációktól mentes egyszerűség és érthetőség.
Ferenczy Károly 1889 és 1893 között Szentendrén élt a családjával. 1885-ben született fia, Valér után 1890 nyarán születtek meg ikergyermekei, Noémi és Béni. Mindhárom gyermekét sokszor jelenítette meg festményein, akár önálló portrékon, akár valamely kompozíciójának szereplőiként, modellként használva őket. Különösen nagy igénnyel fogott hozzá Noémi és Béni kettős portréjához, melyről azt írta egy Noémihoz címzett levelében, hogy múzeumba való festményt szeretne csinálni.
A kettős portré műfaja nem volt idegen Ferenczytől. Több ilyen művet festett házaspárokról, rokonokról, sőt több nagylélegzetű kompozícióját is kétalakos formában dolgozta ki. A festő és modellje, a műterem képei, majd később a birkózókat ábrázoló képek mind kétszereplős kompozíciók, ráadásul olyanok, melyeken a két szereplő nem egymásnak alárendelt helyzetben jelenik meg, hanem egyenrangú, kompozicionálisan is egyenlő félként. Az ikrek képén a frontális nézet, a két alak semleges, szinte érzelemmentes tekintete ünnepélyes és elzárkózó hatást kelt. Kettősük társasága nem hívogató, sőt olyan, mintha az emberi karakterük teljesen beleolvadna valami varázslatos esztétikai univerzumba. Az alakokat szinte becsomagolja a háttér kobaltkék függönye. Az egész kompozíció úgy hat, mintha ebből a pazar kékségből születne meg minden. Külön esztétikai terület a szereplők öltözete. Noémi csipkékkel áttört fehér ruhája egyszerre részletgazdag és nagyvonalú, tapintható és éteri, sőt, akár önmagában is élvezetes festői bravúr. Nem kevésbé ilyen Béni pulóvere is, a szürke alapra húzott világosabb mintázat egyhangúnak tűnő rendszerével. Valójában a drapéria és a ruhák állnak a kompozíció középpontjában. Az emberi arc, a kezek, a gesztusok mind ebbe az absztrakt szépségtengerbe ágyazódnak bele.
Pontosan illenek erre a képre is Ferenczy Valérnak 1929-ben, a „Nyugat”-ban közölt mondatai apjáról: „Nem tudok elképzelni még egy embert, akinél a szépség, mint ideál, oly predomináns szerepet játszott volna egész gondolatvilágában. A tájnál, otthonának berendezésénél, embereknél – férfinál, nőnél – mindig a szépség kritériumát alkalmazta; városrész, utca, épület, vagy – mondjuk akár egy kávéház vagy étterem is szép kellett, hogy legyen ahhoz, hogy kegyelmet találjon előtte.”
kép:
Ferenczy Károly: Kettős arckép (Noémi és Béni), 1908
olaj, vászon, 142 × 155 cm
Magyar Nemzeti Galéria
szöveg: Bellák Gábor
