23/04/2026
VTH 50 - Víztoronyház 50 - Talks I.
Kulcsár Géza - Csizik Balázs - Szabó Kristóf - Boros Tamás körasztal beszélgetése
Az elhangzott gondolatokból egy izgalmas, több rétegű beszélgetés rajzolódik ki, amely a programozás, a képzőművészet és az épített környezet viszonyát vizsgálja.
Boros Tamás felvetése a programozás és az alkotás kapcsolatáról egy alapvető kérdést érint: ki az alkotó, az ember vagy a program? A helyszíni kísérlet során ez a viszony jól érzékelhetővé vált. A programozás folyamata bizonyos értelemben a betonépületek gyártásához hasonlítható: adott egy szigorú struktúra, mégis minden egyes elemben megjelenik a variáció lehetősége. Ahogyan egy panelház ablakai mögött különböző színű függönyök sejlenek fel, úgy a kód által generált rendszerben is megjelennek egyedi mintázatok, váratlan vizuális elemek, akár olyan jelek is, mint egy „CASCO” felirat. Ez a kettősség mutat rá arra, hogy a program egyszerre eszköz és alkotótárs.
Csízik Balázs a Víztoronyházról készült Synesthesia-sorozatán keresztül egy másik nézőpontot hozott be. Munkája különösen jelentős abból a szempontból, hogy ez volt az első olyan sorozata, amely sorszámozva, tudatos műtárgyként került forgalomba. Meglepő tapasztalata volt, hogy a helyi közösség részéről erős kritikát kapott a Víztoronyház.
Szabó Kristóf munkáiban a panelház mint motívum szimbolikus jelentést kap. A „cell-ikon” sorozata:: a panel mint lakóegység és mint zárt rendszer jelenik meg, szinte szakrális jelentést kap. Saját tapasztalataiból kiindulva vizsgálja, hogyan viszonyulnak különböző generációk ehhez az örökséghez. Munkáiban egyszerre van jelen a nosztalgia és a kritikai reflexió, ami már korai, gimnáziumi éveitől meghatározza alkotói irányát.
Kulcsár Géza zárógondolata szépen összefoglalja a beszélgetés lényegét. Rámutat arra az állandó feszültségre, amely a posztmodern művészet egyik alapélménye: az alkotók egy olyan épített és kulturális örökséggel dolgoznak, amely önmagában lezárt, befejezett formának tűnik, mégis újra és újra késztetést éreznek arra, hogy beavatkozzanak, átalakítsák, újraértelmezzék. A Víztoronyház ebben az értelemben nem csupán egy épület, hanem egy folyamatosan újraírt jelentésháló, ahol a múlt és a jelen alkotói egymásra rétegződnek. Az ebből fakadó feszültség nem feloldandó ellentmondás, hanem éppen az a kreatív erő, amely életben tartja a művészeti diskurzust.
Május 13-án 18.00 órától a Talks II. programon várjuk az érdeklődőket. A részletekkel jelentkezünk!