02/05/2024
NAGY SÁNDOR Munkácsy Díjas szobrász művész(1923-2017)
Nagy Sándor egy 2015. október 13-án rögzített beszélgetésben foglalta össze élettörténetét:
„1923. május 28-án születtem Buj községben, amely egy Nyíregyházától mintegy harminc kilométer távolságra fekvő kis falu. A szüleim földműveléssel foglalkoztak. A családban én voltam az első gyerek, és utána még tizenkét testvérem született. Öten már gyermekként meghaltak, nyolcan nőttünk fel, de ma már csak ketten vagyunk. Én hat elemit Bujban végeztem, majd miután nagyapám kőműves volt, vele jártam dolgozni. Házakat építettünk. Közben kőműves tanuló lettem, és két év után letettem a szakvizsgát, és mint segéd dolgoztam tovább. Közben már érdekeltek a szobrok is. Egyszer egy pincét építettünk az egyik Buj melletti tanyán, és láttam, hogy az építtető fia szobrokkal próbálkozik, Kisfaludi Strobl Zsigmond nyíregyházi első világháborús emlékművének másolatát próbálja megmintázni. Ez felkeltette az érdeklődésemet, gondoltam, én is megpróbálom, de közbejött a háború, elvittek leventének. Esztergomig mentünk gyalog, onnan Sopronba vittek, mert ott állomásozott a nyíregyházi gyalogezred. Sopronban a konyhán dolgoztam, és ott kezdtem el krumpliból fejeket faragni, emberi fejeket.
Később, amikor Németországba kerültünk, ott is folytattam ezt. Nagyon csúnya fejeket csináltam, gondoltam, jó lesz Sztálin-, vagy Horthy-portrénak, akikről akkor még képet sem láttam, de aztán mondták, hogy egyik sem hasonlít. 1944-ben hadifogságba kerültem, és ott már fából faragtam kisebb tárgyakat. Hosszú hónapokig dolgoztam egy faragott pipán. A háború után visszamentem Bujra és a családdal földműveléssel foglalkoztunk, de folytattam a faragást is.
Akkoriban, 1946-ban indult Nyíregyházán egy művészeti szabadiskola, a Bessenyei György Képzőművészeti Népfőiskola, ahol Berky Nándor volt a szobrász-tanár, és a vezetése mellett már igazi szobrokat csináltam. Megismerkedtem Medgyessy Ferenc műveivel, és megpróbáltam az ő munkáihoz hasonló szobrokat készíteni. Agyagból mintáztuk meg a figurákat, mint például a népi táncosokat, amelyeket kiégettünk, vagy gipszbe öntöttünk. Ha hazamentem, akkor meg az istállóban megmintáztam a tehenet. Váci Mihály költő és testvére, Váci András, aki festőművésznek készült, felkarolták a vidéki tehetségeket, és segítették őket, hogy felkerüljenek Budapestre, az akkor megszervezett népi kollégiumokba, a Derkovits- és a Dési Huber-kollégiumba. A Dési Huber-kollégium az Andrássy úton volt, közel a Hősök teréhez. Amikor Nyíregyházáról Budapestre jöttem, magammal hoztam azt a tehenet, amit otthon faragtam, meg hoztam terrakotta fejeket is.
A Dési Huber-kollégium egyik vezetője a költő Nagy László volt, aki akkor még inkább képzőművésznek készült. Ott volt a festőnek készülő Papp Oszkár és ott volt a szobrászatot tanuló Vígh Tamás is. Ő volt az első a környezetemben, aki szakmai szempontból szemlélte a dolgokat. A meglehetősen rövid kollégiumi előkészítő után rögtön felvettek a Képzőművészeti Főiskolára, a felvételin egy fejet kellett mintázni. Itt találkoztam aztán Gádor Magdával, aki az első időszakban akárcsak én, szintén Mikus Sándor tanítványa volt. Mellette még Pátzay Pál, Beck András, Kisfaludi Strobl Zsigmond és Szabó Iván tanított a főiskolán. Pátzay Pál volt a tanszékvezető. Pátzayt nem nagyon szerettem, mert én inkább Medgyessy Ferenc szelleméhez vonzódtam. Pátzay ezt észrevette, és gúnyosan azt kérdezte tőlem, Sándor, mi akar lenni? Olyan akar lenni, mint Medgyessy? Mondtam, hogy igen, szeretnék olyan szobrász lenni mint Medgyessy. Medgyessy Ferenccel személyesen akkor találkoztam, amikor Mikus Sándor elvitt minket a Százados úti művésztelepre, ahol beszélgettünk vele, megnéztük a műveit.
Nagy Sándor egy 2015. október 13-án rögzített beszélgetésben foglalta össze élettörténetét:
„1923. május 28-án születtem Buj községben, amely egy Nyíregyházától mintegy harminc kilométer távolságra fekvő kis falu. A szüleim földműveléssel foglalkoztak. A családban én voltam az első gyerek, és utána még tizenkét testvérem született. Öten már gyermekként meghaltak, nyolcan nőttünk fel, de ma már csak ketten vagyunk. Én hat elemit Bujban végeztem, majd miután nagyapám kőműves volt, vele jártam dolgozni. Házakat építettünk. Közben kőműves tanuló lettem, és két év után letettem a szakvizsgát, és mint segéd dolgoztam tovább. Közben már érdekeltek a szobrok is. Egyszer egy pincét építettünk az egyik Buj melletti tanyán, és láttam, hogy az építtető fia szobrokkal próbálkozik, Kisfaludi Strobl Zsigmond nyíregyházi első világháborús emlékművének másolatát próbálja megmintázni. Ez felkeltette az érdeklődésemet, gondoltam, én is megpróbálom, de közbejött a háború, elvittek leventének. Esztergomig mentünk gyalog, onnan Sopronba vittek, mert ott állomásozott a nyíregyházi gyalogezred. Sopronban a konyhán dolgoztam, és ott kezdtem el krumpliból fejeket faragni, emberi fejeket.
Később, amikor Németországba kerültünk, ott is folytattam ezt. Nagyon csúnya fejeket csináltam, gondoltam, jó lesz Sztálin-, vagy Horthy-portrénak, akikről akkor még képet sem láttam, de aztán mondták, hogy egyik sem hasonlít. 1944-ben hadifogságba kerültem, és ott már fából faragtam kisebb tárgyakat. Hosszú hónapokig dolgoztam egy faragott pipán. A háború után visszamentem Bujra és a családdal földműveléssel foglalkoztunk, de folytattam a faragást is.
Akkoriban, 1946-ban indult Nyíregyházán egy művészeti szabadiskola, a Bessenyei György Képzőművészeti Népfőiskola, ahol Berky Nándor volt a szobrász-tanár, és a vezetése mellett már igazi szobrokat csináltam. Megismerkedtem Medgyessy Ferenc műveivel, és megpróbáltam az ő munkáihoz hasonló szobrokat készíteni. Agyagból mintáztuk meg a figurákat, mint például a népi táncosokat, amelyeket kiégettünk, vagy gipszbe öntöttünk. Ha hazamentem, akkor meg az istállóban megmintáztam a tehenet. Váci Mihály költő és testvére, Váci András, aki festőművésznek készült, felkarolták a vidéki tehetségeket, és segítették őket, hogy felkerüljenek Budapestre, az akkor megszervezett népi kollégiumokba, a Derkovits- és a Dési Huber-kollégiumba. A Dési Huber-kollégium az Andrássy úton volt, közel a Hősök teréhez. Amikor Nyíregyházáról Budapestre jöttem, magammal hoztam azt a tehenet, amit otthon faragtam, meg hoztam terrakotta fejeket is.
A Dési Huber-kollégium egyik vezetője a költő Nagy László volt, aki akkor még inkább képzőművésznek készült. Ott volt a festőnek készülő Papp Oszkár és ott volt a szobrászatot tanuló Vígh Tamás is. Ő volt az első a környezetemben, aki szakmai szempontból szemlélte a dolgokat. A meglehetősen rövid kollégiumi előkészítő után rögtön felvettek a Képzőművészeti Főiskolára, a felvételin egy fejet kellett mintázni. Itt találkoztam aztán Gádor Magdával, aki az első időszakban akárcsak én, szintén Mikus Sándor tanítványa volt. Mellette még Pátzay Pál, Beck András, Kisfaludi Strobl Zsigmond és Szabó Iván tanított a főiskolán. Pátzay Pál volt a tanszékvezető. Pátzayt nem nagyon szerettem, mert én inkább Medgyessy Ferenc szelleméhez vonzódtam. Pátzay ezt észrevette, és gúnyosan azt kérdezte tőlem, Sándor, mi akar lenni? Olyan akar lenni, mint Medgyessy? Mondtam, hogy igen, szeretnék olyan szobrász lenni mint Medgyessy. Medgyessy Ferenccel személyesen akkor találkoztam, amikor Mikus Sándor elvitt minket a Százados úti művésztelepre, ahol beszélgettünk vele, megnéztük a műveit.
Foltatás következik.
