Sziklakórház, Hospital in the Rock

14/09/2026

A hidegháború idején, a Magyar Népköztársaság készült arra az eshetőségre, hogy egy nukleáris támadás célpontja lesz. Ennek okán a Sziklakórházat 1958-62 között kibővítették, hogy egy Budapestet ért esetleges atomcsapás után is működőképes maradjon.
A szellőző rendszert képessé tették a belső levegő zárt keringetésére, illetve a bejövő levegő szűrésére. A létesítmény rendelkezett már víztartalékkal, ez lett kiegészítve egy saját kúttal. Az áramfejlesztő aggregátorok korábban is jó szolgálatot tettek, így azokat csak kibővítették két hatalmas gázolajtartállyal.

Riadó esetén 20 perce lett volna a személyzetnek, hogy a János Kórházból átérjen a Sziklakórházba és bezárkózzanak a következő 72 órára. Csak ezután kezdték volna el fogadni a kintről érkező sebesülteket, akiknek kezelés előtt azonban még el kellett távolítani a szennyezett ruházatát, leborotválni a hajukat és arcszőrzetüket, illetve lemosni őket egy mentesítő zuhannyal.

A Sziklakórházban egészen 1989-ig tartottak gyakorlatokat, de szerencsére éles helyzetben végül nem volt minderre szükség.

During the Cold War, the Hungarian People’s Republic prepared for the possibility that it would become the target of a nuclear attack. For this reason, the Hospital in the Rock was expanded between 1958 and 1962 so that it would continue to be operational even after a potential nuclear strike on Budapest.

The ventilation system was modified to allow for internal air circulation and to filter incoming air. The facility already had a water reserve, which was supplemented with a dedicated well.

The power generators had served the facility reliably in the past, so they were just expanded with two massive diesel fuel tanks. In the event of an alert, the staff would have had 20 minutes to get from St. John's Hospital to the Hospital in the Rock and lock themselves in for the next 72 hours. Only after this would they have begun accepting the wounded arriving from outside; however, before treatment, the patients would have had to have their contaminated clothing removed, their hair and facial hair shaved off, and be washed down with a decontamination shower.

Training drills were held at the Hospital in the Rock until 1989, but fortunately, none of this was ever needed in a real emergency.

04/09/2026

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetének hallgatói látogattak meg bennünket!

“ 2026. augusztus 26-án egésznapos program került megszervezésre az NKE RTK Katasztrófavédelmi Intézet másodéves és végzős tisztjelölt hallgatói számára a Sziklakórház Atombunker Múzeumba.
A program során a hallgatók Dr. Muhoray Árpád ny. pv. vezérőrnagy címzetes egyetemi tanár oktatói kíséretével tartalmas, filmvetítéssel egybekötött nyitó előadást hallgattak meg a létesítmény múzeológusa, Varga Ákos előadásában a kórház történetéről, műszaki-építészeti kialakításáról, második világháborús működéséről, személyzete hősies helytállásáról, a kétpólusú világrendszer időszakában vezetési pontként történő működéséről.
A tájékoztató után a hallgatók Dégi Tamás múzeológus, a Sziklakórház korábbi főmérnöke vezetésével bejáráson ismerkedhettek meg a létesítmény föld alatti elemeivel, a korábbi sziklabarlangokból kialakított, a háborús időszaki körülményeknek megfelelően életszerűen berendezett kórtermekkel, műtőkkel, orvosi felszerelésekkel, a közösségi és kiszolgáló helyiségekkel, a működést, üzemfenntartást biztosító műszaki berendezésekkel, a korabeli légoltalmi ügyeleti szolgálati elemekkel.
A múzeumlátogatás lehetőséget biztosított a hallgatók számára a fegyveres összeütközés időszakában a lakosságvédelem, a lakosság oltalmazási feladatok, az ilyenkor ellátandó egészségügyi, kórházi szaktevékenységek megismerésére, a látottak szorosan kapcsolódtak a katasztrófavédelem, a polgári védelem elméletéhez és gyakorlatához.”
Forrás: https://kvi.uni-nke.hu/hirek/2026/08/29/izgalmas-szakmai-het-a-katasztrofavedelmi-intezetben

02/09/2026

Alexander Renggli nagykövet ellátogatott a Sziklakórház, Hospital in the Rock, ahol Tatai Gábor igazgató vezetésével megismerhette a helyszín lenyűgöző történetét, valamint a Friedrich Born, a Nemzetközi Vöröskereszt svájci delegáltja által végzett humanitárius munkát.
A második világháború utolsó éveiben Friedrich Born fontos szerepet játszott több ezer budapesti zsidó ember védelmében és támogatásában. 1944-ben a Sziklakórházban rendezte be főhadiszállását, a létesítményt a Vöröskereszt védelme alá helyezte, és hozzájárult ahhoz, hogy a létfontosságú egészségügyi ellátás folytatódhasson.

***

Ambassador Alexander Renggli visited the .Hospital.in.the.Rock , where Director Gábor Tatai guided him through the site's fascinating history and highlighted the humanitarian work of Swiss ICRC delegate Friedrich Born.
The Hospital in the Rock is a unique underground hospital and former nuclear bunker beneath Buda Castle.
During the final years of World War II, Friedrich Born played an important role in protecting and supporting thousands of Jewish people in Budapest. In 1944, he established his headquarters at the Hospital in the Rock, placing it under Red Cross protection and helping ensure that vital medical care could continue.

02/09/2026

28/08/2026

Bakonyi István több alkalommal is főmérnökként vett részt a Sziklakórház hidegháborús bővítéseinek tervezésében. Az egészségügyi áteresz folyósó kiépítése során, azonban történt egy kis fennakadás:
„A fertőző bejárat kihajtása az utcaszintről indult és oda állítottak egy lánykát, hogy számolja melyik brigád hány csille anyagot küld fel a felszínre, mivel ettől függött bérük. Lent egy alkalommal kis nyílás vált láthatóvá egy pinceüreget is érintve. Kértem a nyílás kibontását, hogy megnézzem, mi van az elfalazás mögött. (…)
Az történt, hogy az egyik felszíni épület házmestere bosszankodva tapasztalta, hogy patkányok lyukat fúrtak egy falszögletnél, rövid idő múlva mintegy 5-6 m2-es lyuk tátongott.
Kitört a pánik, tűzoltóság kivonult. (…) A következő történt: kibontották az általam vizsgálni szándékolt nyílás elfalazását, ahonnan száraz feltöltés hullott ki. Jött bőven az égi áldás, csak a csillét kellett a nyílás alá tolni, a lányka meg csak húzta be a strigulákat a „kitermelt" anyag számolására. Végül minden rendbejött, mivel a feltöltésnek semmi statikai szerepe nem volt, kicsit javítani kellett csupán.”

István Bakonyi participated on several occasions as chief engineer in the planning of the Cold War-era expansions of the Hospital in the Rock. However, a minor setback occurred during the construction of the safety bypass corridor:
“The isolation entrance started at street level, and they set a young girl there to count the carts of material each work crew sent up to the surface, since their wages were based on this. Down underground, once a small opening became visible, extending into a cavern. I asked for the opening to be cleared, so I could see what was behind the wall. (…)
Apparently, the caretaker of one of the buildings on the surface had angry discovered that rats had gnawed a hole in one of the corners. Shortly thereafter, the hole had grown to about 5-6 m². Panic broke out, and the fire department was called. (…) Here’s what happened: The wall covering the space I intended to examine was removed, and dry filling fell out. The material came pouring out, all the workers had to do was slide the cart under the opening, and the young girl just kept checking off the tally marks to count the “extracted” material. In the end, everything worked out, since the backfill had no structural role to play; only some minor repairs were needed.”

14/08/2026

Az 1950-es évektől egyre feszültebbé vált a helyzet a Szovjetunió és az Egyesült Államok között, egy esetleges nukleáris konfliktus valós veszéllyel fenyegetett. A harmadik világháború elkerülhetetlennek tűnt, és – mint a Varsói Szerződés tagja – ebből Magyarország sem maradhatott ki.
Az 1960-as évektől a hazánkban tartózkodó szovjet csapatok több kis méretű taktikai nukleáris fegyverrel is rendelkeztek. Két szovjet egység állomásozott az országban, amelyek önjáró ballisztikus rakéta rendszerekkel voltak felszerelve, laktanyáik közelében pedig atomtölteteket tároló bunkerek voltak.
Bár a Magyar Légierő nem rendelkezett nukleáris csapásra képes repülőgépekkel, a Szovjet Légierő több helyen állomásoztatott ilyen típusokat. Egyes hazai reptereken atomfegyverek ideiglenes tárolására kialakított különleges bunkerek és raktár komplexumok voltak kiépítve.
Egy esetleges nukleáris háborúra való felkészülés része volt a Sziklakórház világháború utáni újranyitása, majd atombiztossá alakítása is, bár eddig a világ szerencsére elkerülte a nukleáris háborút.

From the 1950s onward, tensions between the Soviet Union and the United States grew increasingly intense, and the possibility of a nuclear conflict posed a very real threat. A Third World War seemed inevitable, and as a member of the Warsaw Pact, Hungary could not have remained unaffected.
From the 1960s, Soviet forces stationed in Hungary possessed several small tactical nuclear weapons. Two Soviet units were stationed in the country, equipped with self-propelled ballistic missile systems, and bunkers for storing nuclear warheads were located near their military bases.
Although the Hungarian Air Force did not have aircraft capable of carrying out nuclear strikes, the Soviet Air Force stationed such aircraft at several locations in Hungary. Some Hungarian airfields had special bunkers and storage complexes designed for the temporary storage of nuclear weapons.
Preparations for a potential nuclear war also included the reopening of the Hospital in the Rock after the Second World War and its subsequent conversion into a nuclear-proof facility. Fortunately, however, the world has so far managed to avoid nuclear war.

10/08/2026

1945 augusztusában ilyenkor Japán a történelme legszörnyűbb napjait élte meg, hiszen egy amerikai B-29-es típúsú repülőgép augusztus 6-án Hirosimában, majd augusztus 9-én Nagaszaki felett dobta le a világ első harci körülmények között bevetettt atombombáit.
A bombázások áldozatainak száma közel 200 ezer főre tehető, azonban ebben az adatban nem szerepelnek azok, akik később a radioaktív sugárzás hatásai következtében hunytak el.

Egy hónappal a bombázásokat követően Japán kapitulált, véget ért a világtörténelem legpusztítóbb konfliktusa, a második világháború.
Az atomfegyverek azonban nem hozták el a világbékét, sokkal inkább a nukleáris fenyegetéssel teli hidegháborút és atomkorszakot.
Abban az időben több neves tudós is felszólalt a tömegpusztító fegyverek ellen, de csak mérsékelt sikerrel.
A nukleáris fegyverek létjogosultságát ma is rengeteg vita övezi, mint ahogy az első és eddig utolsó atombombák bevetését is.

In August 1945, Japan was going through some of the darkest days in its history. On August 6, an American B-29 bomber dropped an atomic bomb on Hiroshima, followed by another atomic bomb over Nagasaki on August 9. These were the world’s first nuclear weapons ever used in warfare.

The number of victims of the bombings is estimated at nearly 200,000. However, this figure does not include those who died later as a result of exposure to radiation. One month after the bombings, Japan surrendered, bringing an end to the most devastating conflict in world history, the Second World War.

Nuclear weapons, however, did not bring about world peace. Instead, they ushered in the Cold War and the nuclear age, both marked by the constant threat of nuclear destruction. At the time, several prominent scientists spoke out against weapons of mass destruction, but with only limited success.

The legitimacy and justification of nuclear weapons remain the subject of intense debate to this day, as does the decision to use the first — and so far the only — atomic bombs ever deployed in warfare.

29/07/2026

Széchényi Ilona grófnő 1944-ben édesanyjával menekült föl Budapestre, de végül a fővárosban ragadtak. Rendelkezett Vöröskeresztes ápolónői végzettséggel, ezért önként jelentkezett a Sziklakórházban, hogy segíteni tudjon. Így emlékezett az ottani körülményekre:
„A legértékesebb elem a víz volt. A szükség sokszor megtanít a megoldásokra. Így kitanulmányoztam egy módszert, mely szerint másfél liter vízben, ami egy lavórban naponta rendelkezésemre állt, tetőtől talpig meg tudtam mosdani, sőt, még a fogmosás is belefért. (…)
Hol aludtunk? Mindig más és más helyen, ahol valami parányi szabad hely volt. Ebből az időből egyetlen éjszakára emlékszem mély undorral. A lefekvésre semmiféle hely nem adódott. Telis-tele volt minden milliméter. Az egész napi megfeszített munka után, bizony erősen elfogott a fáradság. Végül az éjszakát egy akkor felszabadult hordágyon töltöttem, amelyen a reáömlő száradó vér és annak penetráns szaga, nem éppen gusztusosnak mondható állapot. (…)
Étkezés? Valahogyan, mindég előkerült valami, amivel elláttak bennünket. Mind fiatalok voltunk és egészségesek – jómagam 21 éves. Megfeszítve dolgoztunk.”

Countess Ilona Széchényi fled to Budapest with her mother in 1944, but they eventually ended up trapped in the capital. She was a trained Red Cross nurse, so she volunteered at the Hospital in the Rock to help. This is how she described the conditions there:
“Water was the most precious resource. Necessity often teaches us how to find solutions. So I figured out a way to use the one and a half liters of water I had available each day in a basin to wash myself from head to toe, even brushing my teeth.” (…)
Where did we sleep? Always in different places, wherever there was a tiny bit of free space. From that time, I remember one night in particular with deep disgust. There was absolutely no room to lie down. Every millimeter was completely filled.
After a whole day of hard work, I was overcome with exhaustion. Eventually, I spent the night on a stretcher that had just become available, covered in drying blood and its pungent odor – a situation that was far from pleasant. (…)
Food? Somehow, they always managed to find something to feed us with. We were all young and healthy – I myself was 21 years old. We worked tirelessly.”

23/07/2026

Örömmel jelentjük be, hogy idén együtt dolgozunk a Sziklakórházzal.💙
Elsőre talán úgy tűnhet, hogy egészen másról mesélünk. Ők a történelem legnehezebb pillanatait idézik fel, mi pedig azt kutatjuk, hogyan lesz valakiből hétköznapi hős. De valójában ugyanaz a kérdés foglalkoztat minket:
Mi történik, amikor valaki úgy dönt, hogy nem fordítja el a fejét?
A Sziklakórház történeteiben emberek életüket kockáztatták, hogy másokon segítsenek. Mi pedig azért dolgozunk, hogy ma is egyre többen merjenek kiállni egymásért az iskolában, a munkahelyen vagy az utcán - akár egyetlen apró döntéssel.
Az együttműködésünk első állomásaként tréninget tartottunk a Sziklakórház munkatársainak. Közösen gondolkodtunk arról, hogyan válhatnak a vezetett túrák még inkább személyes élménnyé, és hogyan mutathatják meg a látogatóknak, hogy a hősiesség nem csupán a múlt része.
Mert a hősök nem tűntek el a történelemkönyvekből. Ma is köztünk vannak. És minden nap rajtunk múlik, hogy mi magunk is közéjük szeretnénk-e tartozni. Hiszünk benne, hogy egy kevésbé közönyös társadalom mindig egyetlen ember döntésével kezdődik.
https://www.sziklakorhaz.eu/

23/07/2026

Dr. Steinert Gyula 1944 tavaszán megsebesült egy bombázás következtében és egy ideig a Sziklakórházban kezelték. Maga is tapasztalt sebész volt, és az ostrom előrehaladtával önként jelentkezett a főorvosnál, hogy segíteni szeretne. Így mesélt róla lánya:
„Az Attila utca sarkán volt egy elsősegély hely, és még decemberben ott volt orvos. Igen ám, de közölték vele, hogy föloszlatják ezt az elsősegélynyújtó helyet. Akkor ő magához vette a kötszereket meg gyógyszereket amik ott egyáltalán megmaradtak, és 25-én ide velünk együtt feljött. (…)
Az orvosok száma ahhoz képest, hogy mennyi sebesült volt, minimális volt. Nagyon sokan meghaltak még mielőtt orvosi segítséghez jutottak volna. (…)
Az apám ugye szemészként kezdte a pályafutását, de csak mint segéd – tehát mint gyakorló orvos az egyetem után, soha nem végzett szemészeti műtéteket. Kovács főorvos, amikor behoztak valakit, azt mondta: „Itt a műtéti tankönyv, nincs senki aki egyáltalán szemészettel foglalkozott, neked kell elvégezni!”
Sikeresen több ilyen operációt meg is tett, de hogy közben mit érezhetett, min mehetett át mint orvos, az maga lehetett a pokol.”

Dr. Gyula Steinert was wounded in a bombing during the spring of 1944 and was treated at the Hospital in the Rock for a while. He himself was an experienced surgeon, and as the Siege of Budapest progressed, he told the head doctor he would like to volunteer. This is how his daughter remembers him:
“There was a first-aid post at the corner of Attila street, and he was a doctor there back in December. However, they told him that this first-aid post was going to be disbanded. He then took what remained of the bandages and medicine from there with himself, and came here with us on the 25th of December. (…)
The number of doctors was minimal compared to how many patients there were. A lot of them died even before they could have been treated by a doctor. (…)
So my father started his career as an ophthalmologist, but only as an assistant, meaning he never conducted ophthalmologic surgeries as a medical practitioner after finishing university. Head doctor Kovács, when they brought someone in, said: “Here is the surgical texbook, there is no one who has any sort of ophthalmological experience, you have to conduct the surgery!” He successfully performed a number of these operations, but what he could have felt, what he could have gone through as a doctor, must have been hell.”