07/08/2026
Az Alföld Online-on az idei FISZ Fiatal Írók Szövetsége táborának műhelyvezetőit kérdezte Szirák Sára az irodalmi műhelyekről, alkotói közösségekről, tehetséggondozásról. A körkérdésre a József Attila Emlékhely intézményvezetője, Fehér Renátó is válaszolt. A teljes interjút linkeljük a kommentekben.
„Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam.” Ezt olvasom nap mint nap a falon az egyik munkahelyemen, a Gát utcai József Attila Emlékhelyen, idézet a Curriculum vitae-ből. Szerintem úgy érti, hogy köszöni szépen, nagyon sajnálja (lásd még: Nádas Péter, Világló részletek), de nem kell a felhajtás. Nem a felhajtás kell, nem az alélt sznobéria, nem a zsenikultusz, nem a felsőbbrendűség iránti f mint fenyegető áhítat, hanem a tisztánlátás. Ugyanezzel az erővel a Ferenc téri pajtások bármelyikéből, a Vokurka (Visnyai) Viliből, a Kulka Zoliból, a Kádinger Gabiból is lehetett volna nagy költő? Talán igen. Talán csak ők nem hallgatták olyan figyelmesen a Ferenc téri albérlő és színinövendék, Tittel Margit szavalatát, nem utánozták le, ahogy verset írt. Mert talán ők focizni még jobban szerettek, mert ügyesebben fociztak, mert erősebbek, jobban tápláltak voltak, mert nem voltak annyiszor éhesek. Talán ők nem lettek gyomorbajosak egy életre (ezt az életrajzi-egészségügyi részletet ma valamiért sokkal ritkábban emlegeti József Attilával kapcsolatban a pszichologizáló korszellem, mint a Rorschach-tesztet). Talán az ő apjuk nem lépett le. „Anyám világot hagyott rám, nem házat” – a Kész a leltárból kimaradt végül ez a sor, de azért szintén kint van nálunk a falon.
📷Oláh Gergely Máté fotói Moskát Anitáról, Szőllőssy Balázsról és Fehér Renátóról.
