Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely

Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely A barcsi Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely a jogelőd Dráva Múzeum 1979-es alapításától kezdve fogadja a látogatókat. században épült magtár ad otthont.

Sokáig utóbbi volt Dél-Somogy egyetlen múzeuma, s a fennállása (1979-2011) során végzett, mintegy 30 évnyi kitartó munka eredményeként gazdag, a somogyi Dráva-mente értékeit képviselő gyűjteményekkel rendelkezik. Az intézmény által őrzött történeti-tárgyi, valamint történeti-dokumentum gyűjtemény elsősorban helytörténeti jellegű, Barcsra vonatkozó anyagot tartalmaz. A néprajzi gyűjtemény közel hár

omnegyed részét nemzetiségi (német és horvát) falvak anyagai, főként a horvát viselet és háziszőttesek, illetve a tárgyi kultúra egyéb eszközei képezik. A régészeti gyűjtemény megyei viszonylatban is gazdagnak mondható. A település és a régió történetét, valamint néprajzi emlékeit kutatók számára nagy segítséget jelent az adattár, amely számos feldolgozatlan adatot, publikálatlan kéziratot, szakdolgozatot és újságcikk-gyűjteményt tartalmaz. Az intézmény könyvtára több funkciót lát el: a Barcsra és a Dráva-mentére, valamint a megyére vonatkozó szakkönyvek gyűjtése mellett az egykori Dráva Múzeum által 2003-tól megjelentetett évkönyveket és önálló köteteket is őrzi. Az intézmény képző- és iparművészeti gyűjteményének gerincét a Barcsi Nemzetközi Művésztelep itt készült és a városnak ajándékozott munkái jelentik. A Kiállítóhelynek egy műemléki védelem alatt álló, 19. Az emeleti teremben berendezett, Barcs múltja és jelene című állandó kiállítás a település történetét mutatja be a kezdeti időktől egészen a közelmúltig. (A tárlathoz német és horvát nyelvű feliratok, valamint angol nyelvű vezető is készült.) A Kiállítóhely a közelmúltban új állandó tárlattal gazdagodott, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kiállítása a vízügyi szakma múltjába nyújt betekintést az érdeklődőknek. A földszinti teremben változatos témájú időszaki kiállításokat rendeznek, a kamaraterem pedig elsősorban képző- és iparművészeti tárlatoknak ad otthont. A Kiállítóhely 2011 óta a barcsi Móricz Zsigmond Művelődési Központ telephelyeként működik. Hétfő és vasárnap kivételével minden nap látogatható, előzetes egyeztetéssel azonban ettől eltérő időpontban is fogadnak csoportokat. További információk:

Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely
7570 - Barcs, Széchenyi utca 22.
+36 (82) 463-207

🌉🧐Tudják, hogy milyen hosszú a barcsi híd? 💵Mekkora összegbe került az építése 1969-ben?👂📻Vajon milyen slágereket hallga...
06/08/2026

🌉🧐Tudják, hogy milyen hosszú a barcsi híd?
💵Mekkora összegbe került az építése 1969-ben?
👂📻Vajon milyen slágereket hallgattak pihenőidejükben a jugoszláv hídépítő munkások miközben azt barcsi hidat építették, amin ma közlekedünk?

Mindez kiderül a barcsi szabadstrandon!

A mini-kiállítás egy része már korábban is megtekinthető volt, most azonban képekkel, újságcikkekkel jelentősen kibővítve várja az érdeklődőket!

🔎Az 1969-es év magyar és jugoszláv slágereihez érdemes megkeresni a kiállításban látható QR-kódokat!

////////////////////////////////////////////////////////////////

A tartóelemek biztosítása és elhelyezése kapcsán hálásan köszönjük Ungvári Zoltán, a Városgazdálkodási Igazgatóság vezetőjének segítségét!

/////////////////////////////////////////////////////////////////

🌉 Kis szabadtéri kiállítás készül ☺️..hogy hol, azt a figyelmes szemlélők kitalálhatják a kép egy részlete alapján...
17/07/2026

🌉 Kis szabadtéri kiállítás készül ☺️..hogy hol, azt a figyelmes szemlélők kitalálhatják a kép egy részlete alapján...

15/07/2026
26/06/2026

Tisztelt Érdeklődők!

A "Boróka 50 - Táncba oltott hagyomány" című időszaki kiállítást június 27-én, azaz holnap 13:00-kor nyitjuk meg az alább olvasható, nem várt okok miatt.

Megértésüket köszönjük!

Szeretettel várunk mindenkit a "Boróka 50 - Táncba oltott hagyomány" című kiállítás megnyitójára, a barcsi Boróka Tánceg...
23/06/2026

Szeretettel várunk mindenkit a "Boróka 50 - Táncba oltott hagyomány" című kiállítás megnyitójára, a barcsi Boróka Táncegyüttes 50. jubileuma alkalmából!

A megnyitó időpontja: 2026. 06. 26. (péntek) 15:00

Az időszaki kiállítást megnyitja: Kertai János, a Barcsi Kulturális Néptánc Alapítvány elnöke

A barcsi múzeum egyike volt a 2026-os Múzeumok Éjszakája mintegy 470 helyszínének. 🥳176 karszalagot osztottunk ki, ennyi...
22/06/2026

A barcsi múzeum egyike volt a 2026-os Múzeumok Éjszakája mintegy 470 helyszínének. 🥳

176 karszalagot osztottunk ki, ennyi vendégünk tehát biztosan volt és ennek mérhetetlenül örülünk! Nagyon-nagyon köszönjük, hogy eljöttetek, reméljük, jól éreztétek magatokat! 🫶🙏

🥰Mi igen, volt az estnek olyan pillanata, amikor egészen házibuli érzésünk volt. Fantasztikus érzés volt látni, hogy bebarangoljátok az egész épületet és felfedezitek a látnivalókat, ahogyan azt is, hogy a Torzonblock koncertjét minden korosztály, gyerekek és felnőtteknek egyaránt élvezték.😎🥳

Köszönjük az alábbi közreműködő résztvevőknek, hogy munkájukkal és jelenlétükkel hozzájárultak programjaink megvalósításához:

Anderné Röszler Erika, Barcs város polgármestere
Vízi Krisztina és Szili Vanda (Barcsi Vikár Béla AMI)
Pressingné Asztalos Mária
Szamonek Zoltánné
Tóth Rebeka (Daruvári Magyarok Közössége)

🏛️ Köszönjük Rózsás Mártonnak, hogy mintegy 30, múzeumban eltöltött év után még mindig hihetetlenül lelkesen vezet be minket az állandó tárlat rejtelmeibe. Téged mindig öröm hallgatni!

🍷 Köszönjük a Kis-Hullám csapatának, hogy ebben a hőségben is ilyen kitartóan üzemeltették a büfét a rendezvény alatt!

🎹🎺Nagyon-nagyon köszönjük a Torzonblock zenekar tagjainak, hogy elfogadták a felkérést! Szuperek voltatok!
Köszönjük, hogy a színpadépítésben is segítettetek!

📷Köszönjük Barcs Város Fb-oldal fotósának, Röhrig Dánielnek a tudósítást!

Végül, köszönjük a művelődési központban dolgozó kollégáink segítségét a koncert előkészületeiben, lebonyolításában, valamint az éjfél utáni rendrakásban! 🙏😎

------

🙏A rendezvény főszervezőjeként köszönöm a múzeumban dolgozó kollégáim munkáját, kitartását! [Sz.V.]

Ma este Múzeumok Éjszakája Barcson is!🥳Mi várható?18.00 KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ I TALÁLKOZÁSOK. Képek a Dráva két oldalárólMag...
20/06/2026

Ma este Múzeumok Éjszakája Barcson is!🥳

Mi várható?

18.00 KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ I TALÁLKOZÁSOK. Képek a Dráva két oldaláról

Magyar és horvát amatőr képzőművészek alkotásai - időszaki kiállítás a 2026-os grafikai-festészeti alkotóhét résztvevőinek munkáiból.

19.00 ZSEBLÁMPÁS TÁRLATVEZETÉS

RÓZSÁS MÁRTON barcsi helytörténész vezetésével a 'Barcs múltja és jelene' című állandó tárlatban --- titkok és érdekességek a kiállítás tárgyairól.

20.30 TORZONBLOCK KONCERT

Ismét összeállt a nagyszerű Torzonblock zenekar, a barcsiak egyik régi kedvence! A tavalyi próbák után most először hallhatjuk őket!
--- ismert blues nóták, feldolgozások és saját dalok.

A koncert alatt a Kis-Hullám büfét üzemeltet!

A programok INGYENESEK. Szeretettel várunk mindenkit!

//A programok során kép-és videófelvétel készülhet.//
///A programváltozás jogát fenntartjuk.///

Szívesen kipróbálnád a rézlemez domborítást?😎💪Látogass meg minket ma este a Múzeumok Éjszakáján! 🏛️🌙Keress egy motívumot...
20/06/2026

Szívesen kipróbálnád a rézlemez domborítást?😎💪

Látogass meg minket ma este a Múzeumok Éjszakáján! 🏛️🌙

Keress egy motívumot a netről vagy Varga Ferenc alkotásai közül, rajzold rá a lemezre, válassz hozzá néhány ponctűt és kalapácsot, majd üsd, ne sajnáld!

Varga Ferenc somogytarnócai alkotó nagylelkű felajánlása révén a Széchényi Ferenc Gimnázium hozzánk látogató diákjai már tudják, milyen ez az élmény!

Köszönjük, hogy kipróbáltátok, szuper lett a végeredmény!😍

18/06/2026

🤩 Ajándék limitált kiadású legyezőkkel is készülünk a Múzeumok Éjszakájára! 🏛️🌙 🤩

Cím

Széchenyi Utca 22
Barcs
7570

Nyitvatartási idő

Kedd 10:00 - 12:00
14:00 - 16:00
Szerda 10:00 - 12:00
14:00 - 16:00
Csütörtök 10:00 - 12:00
14:00 - 16:00
Péntek 10:00 - 12:00
Szombat 09:00 - 12:00
13:00 - 16:00

Telefonszám

+3682462817

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória