21/12/2025
Száz éves a Krolupper-féle szilárdanálló váltólámpa
Száz évvel ezelőtt, 1925-ben adott hírt a Magyar Vasut és Közlekedés című folyóirat a vasúti jelzésrendszerek fejlődésének egyik hazai mérföldkövéről, nevezetesen a Krolupper-féle szilárdanálló váltólámpa megalkotásáról. Ez a konstrukció összetett, ugyanakkor megbízható kialakításának köszönhetően napjainkig a vasúti forgalombiztonság alappillérét képezi.
A kitérők helyes állásának megállapítására a mozdonyvezetőknek sokszor csak másodpercei vannak. Ha a kitérő helytelenül áll, vagy nem került végállásba, súlyos baleset következhet be. A feladatot megkönnyítendő már igen korán elkezdték alkalmazni az állítókészülékkel együtt mozgó, azzal egy egységet képező, forgó jelzőlapokat. A szerkezet szükségszerűen laza illesztéseiből adódóan azonban nem tökéletes, „feles” állítás esetén is úgy tűnhetett, hogy a kitérő teljesen átállt a megfelelő irányba. További nehézséget okozott a magasra szerelt, mozgó alkatrészek kivilágítása, valamint sok esetben a személyzet mozgását is nehezítették a jelzőlapok.
Az 1854-ben, Krolupper József nyugalmazott osztrák államvasúti tisztviselő által alapított Krolupper József Vasuti Jelzőlámpa-, Fém- és Bádogárugyár Rt. – amely 1949-től Fémtömegcikk Művek (FTM) néven folytatta tevékenységét – 1925-ben alkotta meg a vasútbiztonsági kritériumoknak maximálisan megfelelő, ún. szilárdanálló váltólámpát. A vasutasok körében ábralemezes váltójelzőnek is nevezett berendezés lényege, hogy a jelző előtt a kitérő állításával egyidőben elcsúszó lemezek kizárólag a kitérő végállásában adnak olvasható jelzési képet, „feles” állásban nem. További előnye a konstrukciónak, hogy a statikus jelzőtest jelentősen megkönnyít***e a jelzők – akár elektromos – kivilágítását, továbbá az alacsony elhelyezkedés nem akadályozta a váltójelzők melletti közlekedést. Szintén ehhez a szabadalomhoz köthető az állítókészülékek ma is elterjedt, mindössze egy keresztaljra szerelt kivitele. A korábbi típusokat két keresztaljon kellett rögzíteni, ami az állítókészülékek talpának idő előtti kilazulásához vezetett. Az új kivitel ezt a problémát semmissé t***e, továbbá telepítése jelentős megtakarítással járt.
Bár a Krolupper-féle szilárddanálló váltólámpa idén töltötte be 100. életévét, mégis találkozni mind a mai napig ettől eltérő, régebbi, két keresztaljon nyugvó, elforduló jelzőjű konstrukciókkal – jellemzően keskeny nyomközű vasutakon. További érdekesség, hogy ugyan 1925-ben már szempont volt a jelzők elektromos kivilágíthatósága, az ezredforduló környékén még szép számmal akadtak petróleumégős váltójelzők, nem csak mellékvonalakon, hanem jelentős, régóta villamosított vasútállomásokon is, mint például Dombóvár.
Isten éltesse a hazai vasúti forgalombiztonság ikonikus darabját, a Krolupper-féle szilárdanálló váltólámpát!