Vidovszky Béla Városi Képtár

Vidovszky Béla  Városi Képtár A Vidovszky Béla Helytörténeti Gyűjtemény 1993. december 4-én nyílt meg.

Jelenleg hat teremben négy, városunkhoz kötődő művész alkotásait tárjuk állandó kiállításunkon a közönség elé. Ezen kívül évente 3-5 alkalommal időszaki kiállítást is rendezünk többnyire olyan művészek alkotásaival, akik valamely módon kötődnek városunkhoz.

🇫🇷 Különleges hangulat lengte be július 18-án a Vidovszky Béla Városi Képtár falait, ahol a „Bor, Párizs, dallamok – Fra...
22/07/2026

🇫🇷 Különleges hangulat lengte be július 18-án a Vidovszky Béla Városi Képtár falait, ahol a „Bor, Párizs, dallamok – Francia est Corini Margittal” című rendezvényünkön együtt idéztük meg a francia művészet, a gasztronómia és a zene varázslatos világát. 🖼️🎶

🖌️ Az est rendhagyó tárlatvezetéssel indult, amely során Haász Mónika művészeti menedzser Corini Margit életútján kísérte végig a vendégeket, majd ezt követően Szabóné Lipka Tímea borász ismertette meg a Lipka-pincék kiváló borait. 🍷

🎹 Az est méltó zárásaként Orbán Bori Edith Piaf legismertebb dalait szólaltatta meg, Pánczél Kristóf zongorakíséretével. A meghitt koncert felejthetetlen élményt nyújtott, és méltó befejezése volt ennek a különleges kulturális utazásnak. 🎤

Köszönjük mindenkinek, aki velünk töltötte ezt a csodálatos estét! ✨

Reméljük, vendégeink legalább annyira élvezték a programot, mint mi, akik megálmodtuk és megszerveztük.

Szeretettel várjuk Önöket következő rendezvényeinken is! ❤️

22/07/2026
22/07/2026
‼️ Visszamondás miatt 1 hely felszabadult a szombati rendezvényünkre‼️ Tölts velünk egy kellemes nyári estét július 18-á...
16/07/2026

‼️ Visszamondás miatt 1 hely felszabadult a szombati rendezvényünkre‼️

Tölts velünk egy kellemes nyári estét július 18-án, szombaton!
🇫🇷 Ismerd meg Corini Margit munkásságát, kóstolj finom borokat és sajtokat, és élvezd a francia sanzonok meghitt hangulatát. 🧀🍷🖼️

Jegyár: 5.000.- Ft/fő
Jegyvásárlás: Vidovszky Béla Városi Képtár (Kedd-Szombat: 10 – 17 óra)
Fizetési mód: készpénz

Várunk szeretettel!

‼️Minden jegy elkelt!‼️Mindenkinek köszönjük az érdeklődést - az utolsó jegyek is elkeltek.Találkozunk szombaton!😊Kedves...
14/07/2026

‼️Minden jegy elkelt!‼️

Mindenkinek köszönjük az érdeklődést - az utolsó jegyek is elkeltek.
Találkozunk szombaton!😊

Kedves múzeumbarátok! 😊
Hétvégi rendezvényünkre kapható még néhány jegy. 🎫
Töltsenek velünk egy kellemes nyári estét július 18-án, szombaton!
🇫🇷 Ismerjék meg Corini Margit munkásságát, kóstoljanak finom borokat és sajtokat, és élvezzék a francia sanzonok meghitt hangulatát. 🧀🍷🖼️

Jegyár: 5.000.- Ft/fő
Jegyvásárlás: Vidovszky Béla Városi Képtár (Kedd-Szombat: 10 – 17 óra)
Fizetési mód: készpénz

Várjuk Önöket szeretettel!

☀️Odakint tombol a hőség, de nálunk kellemes hűs vár benneteket! 🖼️🎭Képtárunk légkondicionált kiállítóterei ideális hely...
30/06/2026

☀️Odakint tombol a hőség, de nálunk kellemes hűs vár benneteket! 🖼️🎭
Képtárunk légkondicionált kiállítóterei ideális helyszínt kínálnak egy tartalmas benti programhoz - viszont, ha csak hűsölni jönnétek be a kávézó részbe, akkor is szívesen látunk benneteket! ❄️🩵

Nyitvatartásunk:
Hétfő: zárva
Kedd - szombat: 10 - 17 óra
Vasárnap: zárva

☎️ Előzetes bejelentkezés csoportoknak: +36 20 / 222 - 4331

Várunk benneteket szeretettel! 😊

Kedves Érdeklődők! 🇫🇷🖌️🍷Képtárunkban július 18-án kerül megrendezésre a „Bor, Párizs, dallamok  - Francia est Corini Mar...
23/06/2026

Kedves Érdeklődők! 🇫🇷🖌️🍷

Képtárunkban július 18-án kerül megrendezésre a „Bor, Párizs, dallamok - Francia est Corini Margittal” című programunk, mely
‼️JEGYVÁSÁRLÁSHOZ KÖTÖTT‼️

🎫Jegyinformációk:
Július 10-ig előzetesen: 4.500.- Ft/Fő
Július 11-től előzetesen és a helyszínen: 5.000.- Ft/Fő

📍A jegyeket a Vidovszky Béla Városi Képtárban lehet személyesen megvásárolni, nyitvatartási időben!
Nyitvatartásunk:
H: zárva
K-SZ: 10-17 óra
V: zárva
Fizetési mód: készpénz

Figyelem!
A helyszín befogadóképessége korlátozott, ezért legfeljebb 3️⃣0️⃣ fő részére tudunk helyet biztosítani.
A jegyértékesítés a rendelkezésre álló helyek erejéig tart; a 30 férőhely beteltét követően további jegyvásárlásra nincs lehetőség. ❌
Javasoljuk, hogy időben váltsa meg jegyét, mert a helyek beteltével a jegyértékesítést lezárjuk.

Érdeklődni a Vidovszky Béla Városi Képtárban és a következő telefonszámon tudnak:
+36 (20) 222 4331 📞

Várjuk Önöket szeretettel! 💙🤍❤️

Különleges utazásra hívjuk kedves vendégeinket a francia művészet, gasztronómia és zene világába. 🇫🇷 🖌️ 🍷Egy elegáns, él...
23/06/2026

Különleges utazásra hívjuk kedves vendégeinket a francia művészet, gasztronómia és zene világába. 🇫🇷 🖌️ 🍷

Egy elegáns, élményekben gazdag francia este vár mindenkit, ahol a művészet, az ízek és a dallamok harmonikusan találkoznak.

A Corini estén a festmények mesélnek, a borok kísérnek, a dallamok szívhez szólnak.

Jöjjön és élje át Párizs varázsát!
Várjuk önöket szeretettel! 😊

🇫🇷 Program: 🇫🇷

🖼️ 18:00 Rendhagyó tárlatvezetés a Corini Margit kiállításában
- Reflektorfényben Corini párizsi alkotóévei
tárlatvezető: Haász Mónika (művészeti menedzser, a Nagyházi Galéria és Aukciósház Kft. becsüs szakértője)

🍷 19:30 Hogyan igyunk jól? A kulturált borivás rejtelmei
Szabóné Lipka Tímea borász előadása
utána borkóstoló a Lipka-pincék boraiból
+ sajttál ízletes sajtválogatással 🧀

🎤 20:00 Edith Piaf–est Orbán Bori énekesnő előadásában
zongorán kísér: Pánczél Kristóf

⬇️INFORMÁCIÓK⬇️

A rendezvényen való részvétel jegyvásárláshoz kötött!

🎫Jegyár:
Július 10-ig előzetesen: 4.500.- Ft/Fő
Július 11-től előzetesen és a helyszínen: 5.000.- Ft/Fő

A jegyeket a Vidovszky Béla Városi Képtárban lehet személyesen megvásárolni, nyitvatartási időben!
(H: zárva; K-SZ: 10-17 óra; V: zárva)
Fizetési mód: készpénz

Figyelem!
A helyszín befogadóképessége korlátozott, ezért legfeljebb 3️⃣0️⃣ fő részére tudunk helyet biztosítani.
A jegyértékesítés a rendelkezésre álló helyek erejéig tart; a 30 férőhely beteltét követően további jegyvásárlásra nincs lehetőség. ❌
Javasoljuk, hogy időben váltsa meg jegyét, mert a helyek beteltével a jegyértékesítést lezárjuk.

Érdeklődni a Vidovszky Béla Városi Képtárban és a következő telefonszámon tudnak:
+36 (20) 222 4331 📞



* A programváltozás jogát fenntartjuk!
** A rendezvények kép és hangfelvételek készülhetnek.

Megkezdődött a Múzeumok Éjszakája Gyomaendrődön! 🤩Gyertek játszani, alkotni, új ismereteket szerezni! 🔥Az esőfelhők már ...
20/06/2026

Megkezdődött a Múzeumok Éjszakája Gyomaendrődön! 🤩
Gyertek játszani, alkotni, új ismereteket szerezni! 🔥
Az esőfelhők már elvonultak! 🌬🌧

Megkezdődött a Múzeumok Éjszakája! 🤩Gyertek játszani! ❤️
20/06/2026

Megkezdődött a Múzeumok Éjszakája! 🤩
Gyertek játszani! ❤️

🎲🚗 Megérkeztünk! 🚗🎲

A tombolák már a helyükön vannak, a játékok kipakolva, a csapat készen áll! 🔥
Most már csak egy dolog hiányzik...

🏆 A nyertesek! 🏆

Rengeteg fantasztikus társasjátékkal érkeztünk, és alig várjuk, hogy találkozzunk veletek, játszunk egy jót, beszélgessünk, és természetesen kisorsoljuk a szerencsés nyerteseket. 🎁🎲

Ha még nem tettétek, gyertek oda hozzánk, nézzétek meg a játékokat, váltsatok tombolát, és próbáljatok szerencsét! 🍀

📍 Mi már itt vagyunk és várunk benneteket! 🎟️ A tombolák megérkeztek. 🎲 A játékok készen állnak. 😎 A hangulat garantált.

Találkozunk az eseményen! ❤️

Cím

Kossuth út 11
Gyomaendrőd
5500

Nyitvatartási idő

Kedd 10:00 - 17:00
Szerda 10:00 - 17:00
Csütörtök 10:00 - 17:00
Péntek 10:00 - 17:00
Szombat 10:00 - 17:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Vidovszky Béla Városi Képtár új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Vidovszky Béla Városi Képtár számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória